Magyar Super Mario Fan Club
Főmenü
 
Nintendo
 
Nintendo Entertainment System
 
Super Nintendo Entertainment System
 
Nintendo 64
 
Nintendo GameCube
 
Wii
 
Wii U
 
Nintendo Switch
 
Game Boy
 
Game Boy Color
 
Game Boy Advance
 
Nintendo DS
 
Nintendo 3DS
 
Mobiljátékok
 
New Super Luigi U
New Super Luigi U : Teszt

Teszt

  2022.11.18. 20:27


2013-ben jubilált Mario testvére Luigi, hiszen akkor 30 éve debütált a Mario Bros.-ban. Ezen alkalomból több játék és kiegészítő jelent meg Luigi főszereplésével, melyekkel emlékezetessé tették a “Year of Luigi”-nak elnevezett 2013-as évet. Ennek egyik játéka a New Super Luigi U.

Amely lényegében a New Super Mario Bros. U módosított változata. Sokban hasonlít, de a Super Mario Bros.: The Lost Levels alapján Luigi magasabbra ugrik és jobban csúszik, amikor meg akarnánk állítani. A pályák lényegesen rövidebbek, de több ellenség és akadály van, ezáltal nehezebb átjutni egy pályán. Ha ez még nem lenne elég, a rendelkezésünkre álló idő mindössze 100 másodperc. Ebben a játékban Mario egyáltalán nem játszható karakter. Luigi a főszereplő, mellette szerepel a sárga és kék Toad, illetve Nabbit. Az eredeti játékban tárgyakat rabolt el Toad házából, azokat lehetett megszerezni. Itt játszható karakterként tér vissza. Ő az, aki nem sebződik, de nem tud segítő tárgyat felvenni, illetve Yoshin se tud lovagolni.

Tehát a lényeg itt is ugyanaz: Hercegnőt elrabolták a Koopalingek, Luigit és Toadot (Mario csak a sapkája “erejéig” látható a játékban) Bowser mechanikus karja messzire repíti, az Acorn Síkságig. A különbség nemcsak az, hogy Mario nem szerepel a játékban, hanem hogy Nabbit is csatlakozik hozzánk, tehát segítő karakterként avanzsál. Feladatunk ezúttal is ugyanaz, mint a korábbi Mario játékokban. 8 világon keresztül eljutni Bowser kastélyáig és megmenteni Hercegnőt. Ahogy szó volt róla, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, hiszen hiába rövidek a pályák, azokon jóval több akadály és ellenség van jelen.

Ellenben ez a játék kiváló arra, hogy gyakoroljuk a más játékokban elsajátított képességeinket, hiszen a pályák alkalmasak arra, hogy ritmusra fussunk végig rajta, vagy akár az ellenségek csoportos ledózerolásával életeket szerezzünk. Ezért ez a játék inkább arra alkalmas (már csak az időlimit miatt is), hogy kiismerve a pályákat végigszaladjunk rajtuk, tehát gyakoroljuk vele a speedrunolást. Pont ezért mondanám azt, hogy nem nekem való ez a játék, hiszen jobban szeretem felfedezni a pályákat, lassan, már-már komótosan végigmenni rajtuk, semmint végigszaladni. Soha nem volt stílusom, hogy végigszaladjak a pályákon, ettől függetlenül biztos, hogy végig fogom vinni a játékot, már csak azért is, hogy gyakoroljam ezt a stílust. Maga a játék meg van annyira jó, hogy motivált legyek abban, hogy végigjátsszam.

A játékot persze többen is játszhatjuk. Magát a főjátékot is végigjátszhatjuk csapatban, illetve a New Super Mario Bros. U-ból megismert játékmódok ebben a játékban is elérhetők és játszhatók, csak természetesen Mario nélkül. Játszható a Challenge Mode, ahol egy meghatározott időn belül kell a pálya egy meghatározott részéig eljutni. Talán ebben a játékban jobban él a Boost Rush Mode, hiszen eleve sietni kell, hogy elérjük a pálya végét, hát itt aztán lehet azt gyakorolni. Végül ott van az érmegyűjtős Coin Battle is, amit itt is csak többen játszhatunk.

Mivel egy alapvető játék kiegészítéséről van szó, ezért nagyon többet nem lehet írni róla. Olyannyira, hogy az önálló játék már nem kapható külön, kizárólag a New Super Mario Bros. U-val együtt, mint “New Super Mario Bros. U + New Super Luigi U. Ezért is van az, hogy már digitális formában is csak a két játék együtt tölthető le. De azért látható, hogy annak ellenére, hogy ez csupán egy kiegészítés, meg van töltve tartalommal, ezért önálló játékként is érdemes volt megvenni. És mivel hamar egyesítették a két játékot, ezért külön a New Super Luigi U fizikai változatban ritkaságnak számít manapság. Kizárólag ez a változat játszható magában, digitális formában DLC-ként töltődik le a játék, amit csak a New Super Mario Bros. U-val együtt lehet játszani. Ezért is van az, hogy gyorsan összefésülték a két játékot. De érdemes a Luigi nevével fémjelzett játékot is külön végigvinni, hiszen kiváló kiegészítőről van szó és megizzaszt rendesen.

Grafika: 8/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 6/10
Kihívás: 9/10
Zene / hang: 6/10
Hangulat: 8/10

+ Kiváló kiegészítése az alapjátéknak.
– Kezdő játékosoknak túl nehéz.

82%

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan hoztam át változtatás nélkül.

 
Aktuális játék
Mario & Rabbids: Sparks of Hope
 
Megjelenések

Mario vs. Donkey Kong - MEGJELENT!
Princess Peach: Showtime! - MEGJELENT!
Paper Mario: The Thousand-Year Door - 2024. május 23.
Luigi's Mansion 2 HD - 2024. június 27.

DLC-k:
-

 
Képek
 
Média
 
Egyéb oldalaim
 
Társoldalak
 
Linkek
 
Gamer rendezvények
 
Konzolboltok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Vélemény-nyilvánítás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2006-03-19
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!