A Nintendo mindig tud újítani! Ezért is imádjuk a kiotói cégóriást, hiszen nem egyszer volt arra példa, hogy egy új játék esetében fejest ugrottak az ismeretlenbe, és valami olyasmit próbáltak ki, amit eddig még soha senki. Ezek a próbálkozások rendre jól sültek el, mi rajongók pedig mindig örömmel fogadjuk őket. A Yoshi’s Story esetében is elmondható, hogy ismét újítottak. Több olyan játékelem debütált itt, mellyel a későbbi Mario játékokben is találkozhatunk. Ahogy a teszt tárgyát képező játék elődje, a Super Mario World 2: Yoshi’s Island is hatalmas újdonságokkal szolgált, így a Yoshi’s Story is. De méltó-e elődje hírnevéhez?

Baby Bowser elrabolta a Szuper Boldogság fáját, és a Yoshik szigetét képeskönyvvé változtatta, és a különböző szigetcsoportok különböző oldalakon vannak. Ezeken az oldalakon, lapokon fogunk kalandozni. Az egész átkot, pusztítást, csak hat kis tojás élte túl, melyek éppen akkor keltek ki. Hat különböző színű Yoshi indul útnak, hogy megküzdjenek a Baby Bowser-rel, és visszaszerezzék a boldogságukat jelentő fát. Persze nem lehangolt, rossz kedvű Yoshikat irányítunk. Nem felejtenek el mosolyogni, hiszen tudják, hogy ez az egy egyetlen fegyverük a gonosz ellen. A játékmenet rendkívül egyedi, ugyanis egy-egy lapon négy pálya van, a könyv pedig összesen hat lapos, így összesen 24 pályából áll a játék. Nincs kijárat, a fához vezető utat ugyanis gyümölcsök mutatják, és egy pályának akkor van vége, ha megettünk összesen 30 gyümölcsöt. Alapvetően mindegy, milyen gyümölcsöt eszünk meg, viszont minden egyes Yoshinak van kedvenc gyümölcse, méghozzá olyan színű, amilyen ő maga. Tehát a sárga Yoshinak a banán a kedvence, míg a pirosnak az alma, a sötétkék Yoshinak pedig a kék szőlő a boldogságának forrása. Viszont van egy gyümölcs, melyet mind Yoshi egyaránt szeret, ez pedig a dinnye. Ebből összesen 30 van egy-egy pályán, ha megtaláljuk mind a harmincat, akkor extra magas pontszámot kapunk a pálya végén. Mielőtt elkezdjük a játékot, kiválasztunk, egy úgynevezett szerencsegyümölcsöt, melynek megétkezése szintén jót tesz kedvenc dinoszauruszunk lelki állapotának. Ugyanakkor vigyázni kell az erőspaprikával, ha azt megesszük, életerőnk egy egységnyit csökken, és Yoshi igencsak fancsali képet vág rá. Ahogy írtam, a Yoshik egyetlen fegyvere a jókedv. Hogy éppen mennyire vidámak, azt a képernyő bal-felső sarkán látható virág jelzi. Ha tele van szirmokkal, akkor hősünk igencsak virágos jókedvében van, énekelget, táncol, amikor nem mozgatjuk. Ha pedig kevés szirom van a virágon, akkor akkor sajnos közel a vég, a zene is lassabban, fáradtabban szól. Ha pedig elfogy az összes szirom, akkor hősünk kritikus lelki állapotba kerül, és ha innen megsebződik, akkor Toady-k jönnek Yoshiért, és elszállítják Bowser kastélyába. Találunk kisebb szíveket is a pályán, ezek extra jókedvet adni Yoshinak, gyorsabbak fut, tojásával messzebbre céloz, valamint a nyelvét még messzebbre tudja kiölteni.

Bár a 24 pálya nem hangzik olyan soknak, viszont a terep hatalmas, és bár 2D-s a játék, de nemcsak balra, jobbra lehet menni, hanem útelágazás esetén akár felül, alul is folytathatjuk utunkat. Bizony a másik nagy előnye, hogy rengeteg titkot rejt egy-egy pálya, elég ha csak a 30 dinnyére gondolunk. A másik pedig, hogy nincs alapból megnyitva minden pálya. A rejtetteket úgy tudjuk megnyitni, ha a megtaláljuk az óriás titkos szíveket, minden pályán 3-3 van. És akkor nézzük az irányítást. Az A-gombbal ugrunk, a B-vel kiöltjük a nyelvünket, a Z- vagy az L-gombbal pedig tojást lövünk ki. Előtte érdemes nyomva tartani, és az analóg karral célozni. A buborékba zárt gyümölcsöket csak így tudjuk magunkévá tenni. Ellenségeket inkább együk meg, már csak azért is, mert tojást kapunk érte, másrészt meg csak hat tojás áll egyszerre rendelkezésünkre. Tojásokat még a pöttyös kockákban találunk, ám abból nincs sok, úgyhogy érdemes takarékosan bánni a tojásokkal. Az R-gombbal szimatolni tudunk. Ha hősünk “szagot” fog (gyorsan szimatol, és hanggal jelez), akkor ott a közelben valami titok van, amit legtöbbször taposással tudunk “előhívni”. Ha lassan szimatol, akkor nincs ott semmi. A titkok kiszimatolásában segítségünkre van Poochy, a kutya, akinek a közelében biztosan sikeres lesz a szimatolási kísérletünk. Érdemes még említést tenni Miss Warp-ról, akiből 4 van egy-egy pályán. Egyszerűen a fejére kell ugrani, akkor felébred, és ha esetleg elhalálozunk, annál a Miss Warpnál folytatjuk a játékot, akit legutoljára ébresztettünk fel. Valamint, ha a felébresztettek fejére ugrunk, akkor egy másik Miss Warp-ra kerülünk, és ott folytathatjuk a játékot. És még sok játékelem segít bennünket, érdemes még említést tenni a fehér Shy Guy-ról, aki a többivel ellentétben a barátunk, és a segítségünkre lesz a játék során.

Az alapjátékot a Story Mode-ban játszhatjuk, a Trial Mode-ban bármelyik pályán játszhatunk, melyet már végigvittünk a főjátékban. Itt mindig rendelkezésre áll a hat Yoshi, és a fő cél, hogy a játék végén a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze. Természetesen annyiszor térhetünk vissza az adott pályára, ahányszor csak szeretnénk, és az addig elért legtöbb pontot elmenti a gép. A harmadik játékmódot, a Practice Mode-ot valószínűleg csak a legelején vesszük igénybe, ugyanis itt sajátíthatjuk el az alapirányítást. És ennyi. Habár elég csak laponként egy pályát (tehát hatot) végigvinni, a főjátékot nem lesz annyira könnyű végigjátszani, mivel a rejtett pályákat, csak a nagy szívek felfedésével nyithatjuk meg.

A grafika ugyan csak 2D-s, de nagyon egyedi, minden egyes pályának más a háttere. Az egyik pálya olyan, mintha fonálból varrták volna össze, a másik meg mintha papírfecnikből vágták volna ki. Mindenképp érdemes az első játékot a Practice Mode-ban kezdeni, hogy megszokjuk az irányítást, főleg azoknak, akik Wii Virtual Console-on játszanak. Bár Nintendo 64 játékot is egyébként is problémás Wii-n játszani, ugyanis a N64 controller gombkiosztása egyedi, és a Classic Controller gombkiosztása igencsak nehézkessé teszi az irányítást. A GC controller ezen segít valamennyit, de igazán jól csak Nintendo 64-en lehet irányítani. A pályákon sok lehetőség van, így egy darabig elleszünk a játékkal. És bár a pályák alapból könnyűek, de ha igazán magas pontszámot szeretnénk elérni, akkor keményen meg fogunk izzadni, arról nem is beszélve, hogy továbbjutni, csak titkok felfedésével lehetséges. Elég kevés szó esett a zenéről, hogy a lehető legkevesebb szó essék a játék negatívumáról, ugyanis a zene rendkívül gyerekes és unalmas. Mindenki imádja Yoshit, mert olyan aranyos, hogy szó nincs rá. Ebben a játékban sincs másképp, de a zene nagyon torzítja az aranyos jellemet, és annyira elrontották ezzel az összhatást, hogy az ember inkább azt gondolná, hogy inkább egy óvodás gyereknek adná a játékot, ő biztosan élvezetet lel benne. A pályán belül hallható zenék rettenetesen unalmasok. Nem is azzal van a baj, ugyanazt halljuk különböző változatokban, hanem hogy depresszív hatásúak, szinte elveszik a kedvet a játéktól.

Ha ez nem lenne, akkor egy igazi klasszikus lett volna a játékból. Ennek ellenére azt mondom, hogy érdemes kipróbálni, mert ilyen játékból nincs még egy.

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.