King Boo a Boo-k gonosz vezetője és a Luigi’s mansion nevű játék (amelyben legelőszőr feltűnik) főellensége. King Boo Bowser a szövetségeseként jelenik meg, aki gyakran segítette a kooppák királyát gonosz terveinek megvalósításában. Azon felül King Boo-nak voltak saját tervei is a Mario fivérek elfogását és bebörtönzését illetően. Bár nem ő a legnagyobb Boo a szellemek világában, de sok lenyűgöző bűvös képesség birtokában van és azon felül neki van a legnagyobb hatalma.
Előzmények(Vigyázat, spoiler tartalom!)
A Luigi’s mansion eseményeit megelőzően E Gadd professzor azt tervezte, hogy elfogja Boolossust, a Szellemvilág legerősebb és legnagyobb Boo-ját, aki mellesleg King Boo leghűségesebb alattvalója. Végül sikerült is neki, majd a Boo Woods-ban lévő laborjába vitte, és egy festménybe zárta a Portrificationizer nevű gépezettel, majd fölakasztotta a képgalériájában többi csapdába ejtett szellem képe mellé. Természetesen ez nagyon feldühítette King Boo-t, és bosszúból a szellemseregével megtámadta E Gadd laboratóriumát. King Boo nem csupán Boolossust szabadította ki, hanem a többi csapdába ejtett szellemet is, melyeket E Gadd utazásai során fogott el (tönkretéve így a professzor sokévi munkáját). Mivel King Boo most már jelentős szellemsereggel rendelkezett, létrehozott E Gadd laboratóriuma mellet egy hatalmas udvarházat, amelybe betelepítette a Boo sereget és a festményekből kiszabadított szellemeket. Óriási szerencséjére a festményes szellemek között akadt egy Vincent Van Gore nevezetű szellem, aki képes volt életre kelteni a kísértetekről készített portréit (ezért jelentős erőforrást nyújtott King Boo számára). Miután megszervezte seregét, King Boo úgy döntött, hogy életbe léptet egy új tervet, mégpedig a Mario fivérek elfogását.
Az udvarház
King Boo úgy tervezte, hogy először az ifjabbik Mario fivért, Luigit ejti fogságba. Levelet küldött a vízvezeték-szerelőnek. A levélben az állt, hogy Luigi egy nyereményjátékon nyert egy udvarházat, amely a játék első díjának számított. Luigi ezt egy kissé furcsállotta, ugyanis nem emlékezett rá, hogy bármilyen nyereményjátékban részt vett volna. Marionak rossz előérzete volt ezzel kapcsolatban, és úgy döntött, hogy előremegy néhány Toad-dal és megnézi ezt a különös udvarházat. Amint belépett az ajtón, King Boo seregei azonnal megtámadták. Boolossus Mariót egy festménybe zárta. A bebörtönzött vízvezeték-szerelőt a Secret Altar-ra (a Titkos oltárra) helyezték az udvarház alagsorában. King Boo szeretett volna hozzáadni még egy képet a gyűjteményéhez, mégpedig Luigi portréját.
A Poltergust 3000
Amíg Luigi érkezését várták King Boo és az ő Boo serege, úgy döntöttek, hogy a raktárhelyiség egy titkos zugában húzódnak meg. Amikor Luigi belépett a szobába, felfedezte a gombot a falon, amely azt a titkos helyiséget rejtette, ahol King Boo és az ő kegyeltjei vártak Luigira. Kinyitotta az ajtaját, nem is gondolván Luigi arra, hogy kik rejtőztek ott. King Boo és a kegyeltjei felbőszülten támadtak a vízvezeték-szerelőre, ám azonnal visszahőköltek, amikor megpillantották Luiginál a Poltergust 3000-et, így szétszéledtek az udvarház különböző részeiben. Maga King Boo az udvarház alagsorába ment a Secret Altarhoz. A Poltergust 3000-et E Gadd professzor adta korábban Luiginak, aki azt akarta a vízvezeték-szerelőtől, hogy fogja el a portrészellemeket (amelyeket King Boo szabadított ki a festményekből). A Poltergust 3000 azon kevés dolog közé tartozott, amelytől King Boo halálosan félt. Ez a szerkezet tulajdonképp egy igen erős porszívó, amely képes elfogni a szellemeket. (Hasonlít a Szellemirtók fegyveréhez.)
A Titkos oltár
A Titkos oltárhoz vezető ösvényt rengeteg zárt ajtó és csapda övezte. Az utolsó ajtó kulcsát, amely az oltárhoz vezetett, Vincent Van Gore (a festő) őrizte. Ahhoz, hogy Luigi be tudjon lépni a Titkos oltár szobájába, el kellett fognia legalább negyven Boo-t ugyanis King Boo ereje közvetlen kapcsolatban állt az ő kegyeltjeinek a számával. Minél kisebb az ő Boo serege, annál kisebb a hatalma. A Boo-k az udvarház egy-egy szobájában bújtak el Luigi elől, aki a Game Boy Horror nevű szellemradar segítségével könnyedén megtalálta őket. Mivel King Boo ereje ezek után jelentősen lecsökkent, így nem volt már képes arra, hogy Luigit távolt tartsa a titkos oltártól, így Luigi, kezében a Poltergust 3000-el belépett a Titkos oltár szobájába, felkészülve a végső összecsapásra.
A végső összecsapás
Ahogy Luigi belépett a szobába, meglátta amint King Boo mereven bámulja legbecsesebb tulajdonát, Super Mariót a festménybe zárva. A gonosz szellemkirály persze azonnal észrevette Luigit, és kijelentette hogy hamarosan az ő képe is ott fog lógni a falon. Majd belerepült Mario festményébe, ami különös módon azonnal átvátozott Bowser festményévé, és egy pillanat alatt magába szívta Luigit. A vízvezeték szerelő az udvarház tetőén tért magához, és egyből a gonosz koopakirállyal találta magát szemben. Valójában ez a hatalmas szörny csupán egy robot volt, amit King Boo irányított belülről. King Boo arra tervezte ezt a hatalmas gépezetet, hogy le tudja győzni Luigit, mivel igen erős, és gyakorlatilag sebezhetetlen. Arra viszont nem gondolt, hogy a saját fegyverét ellene fordíthatják. Ez a gépszörny ugyanis képes volt egymás után akár három nagy, fémszegeccsel teli bombát is elhajítani. Így a Luiginak nem volt más dolga, mint a Poltergust 3000 segítségével magához szívni az egyik bombát, s Bowser fejének irányítani azt, amikor lehető legközelebb volt ahhoz. Amikor sikerült lerobbantania a gépszörny fejét, néhány pillanatra előbukkant King Boo. Mivel teljesen védtelen volt, így Luiginak sikerült elszívnia a Poltergust 3000-el az ő energiáját. Megismételve még néhányszor ezt a fantasztikus bravúrt, Luiginak sikerült teljesen lecsapolnia King Boo energiáját, s így végre sikerült őt elfogni. A küzdelem után Luigi végre leakaszthatta Mario festményét a falról, amit azonnal E Gadd laboratóriumába is vitt. A játék végén a festményekből kiszabadult szellemek visszakerültek a helyükre. A gyűjteményt végül egy új trófea, mégpedig a festménybe zárt King Boo és Bowser robot mása ékesítette. Mario végül kiszabadult a festményből, és az udvarház is átváltozott egy meghitt kis villára, amely Luigi egyik kedvenc nyaralójává vált. Így lett végül Luigi a Gomba-királyság második legünnepeltebb hőse, és egyben hivatásos szellemvadász is.
King Boo visszatér
Bár Luiginak sikerült bebörtönöznie King Boo-t, valamilyen ismeretlen okból sikerült neki megszöknie (valószínűleg Bowser segítségével). A játék amelyben a gonosz szellemkirály felbukkan, ezúttal a Super Mario Sunshine (GC). Bowser egy új (ámde megszokott) tervet léptetett előtérbe, mégpedig Peach hercegnő elrablását. A tervei között szerepelt Mario megfékezése is, egy gonosz Mario hasonmás által megtévesztve Delfino Plaza lakosságát. A koopakirály úgy döntött, hogy gonosz tervei megvalósításához igénybe veszi King Boo segítségét is. Bowser erői (beleértve ebbe King Boo-t is) megtámadták a híres nyaralóközpontot, Delfino Plazat. King Boo és az ő kegyeltjei a Hotel Delfino-t, a négycsillagos üdülőhelyet vonta megszállás alá. Amíg a Shadow Marionak álcázott Bowser Jr. éppen azon munkálkodott, hogy mindenféle szinten keresztbetegyen Mariónak, addig King Boo és a többi szellemtársa beköltöztek a Hotel Delfino-ba, és sikerült még néhány Shine Sprite-ot is begyűjteniük, amelyek nélkül Delfino Plaza-t nem éri a napfény és a lakosság boldogságfaktora is rohamosan csökken. King Boo erői elfoglalták a szálloda minden egyes pontját, maga a szellemkirály pedig úgy döntött, hogy a hotel kaszinójának egy titkos zugában rejtőzik el, egy Shine Sprite-tal a birtokában. Mario, miután sok akadályon keresztüljutott, megérkezett végül a hotel kaszinójába, ahol King Boo már várta őt. A ruletten lévő tikos gomb bekapcsolása után Mario egyből a gonosz szellemkirállyal találta magát szemben. King Boo egy hatalmas játékgép segítségével szándékozta legyőzni a vízvezeték-szerelőt, mindent a szerencsére bízva. Marionak csupán annyi volt a dolga, FLUDD (a vízágyú, Mario segítőtársa és fegyvere) segítségével lepermetezze a játékgépet, amitől az egyből működésbe jött. Ha játékgép három kérdőjelet mutatott, Mariot ellenségek támadták meg, ha három pénzérmét, akkor Mario kapott néhány db érmét (amivel föl tudta tölteni az energiáját), ha viszont a játékgép három gyümölcsöt mutatott, Mariot rengeteg gyümölccsel és pluszba még néhány pirospaprikával halmozták el. Mivel King Boo nagy és hosszú nyelve végig kilógott a szájából, így Marionak csupán annyi volt a dolga hogy fölkapjon egy erős paprikát, és azt a szellemkirály nyelvére dobja. King Boo, hogy megpróbálja a rendkívül égető érzést csillapítani, nyelvét a földhöz dörzsölte, s így nem volt képes védekezni Marioval szemben. A vízvezeték-szerelő a helyzetet kihasználva fejbedobta King Boo-t egy méretes gyümölccsel, amitől a szellemkirály jelentős energiát vesztett. Megismételve még kétszer ezt a pirospaprikás trükköt, sikerült legyőznie Marionak King Boo-t.
King Boo ismét felbukkan
Mivel King Boo ez idáig mindig kudarcot vallott a Mario fivérek elfogását illetően, Bowser többé már nem bízta meg hasonló feladattal. A koopakirály úgy döntött hogy inkább saját maga végzi el ezt a feladatot. A Super Princess Peach (NDS) nevű játék történései alatt King Boo ismételten felbukkan, az egyik pálya főellenségeként. A Mario fivéreket Bowser elrabolta, így Peach-re, a Gomba királyság uralkodójára hárult a feladat, hogy megvédje a királyságot a gonosz koopakirálytól. A helyszín Vibe island, ahol a Vibe scepter (az érzelmek jogara) van elrejtve, amely képes arra hogy a négy érzelem közül (harag, vidámság, szomorúság, nyugalom) kiemelje az egyiket. Itt található egyúttal Bowser és Peach nyaralója is egyben. A koopakirály megparancsolta a Kalapács-testvér seregének, hogy fogják el a Mario fivéreket, és még a Toadok közül néhányat. Mario Bowser rabja lett, Luigi Kamek a Magikoopa fogságába került, az egyik Toadra pedig King Boo vigyázott. A hercegnőnek sikerült rátalálnia King Boo rejtekhelyére a szigeten, így harcba bocsátkozott vele, hogy közelebb tudjon kerülni Bowser fészkéhez. Az összecsapásra King Boo és Peach között egy hatalmas teremben került sor. Peachnek csupán annyi dolga volt, hogy néhányszor meggyújtsa a teremben lévő négy fáklyát (ugyanis köztudottan a fény a Boo-k halálos ellensége), így sikerült King Boo-t legyőznie.
Játékok, amelyekben még King Boo szerepelt
King Boo titkos karakterként volt jelen a Mario Kart: Double Dash!! nevű játékban. A partnere Petey Piranha volt, s ez a mindent elsöprő páros képes volt bármely játékos különleges tulajdonságát használni, amely éppen csak az adott versenyzőre volt jellemző (ha ép fölvett egy „?”-es dobozt). Viszont ebből adódóan saját különleges képességgel nem rendelkeztek. Főellenségként jelenik meg a Super Mario 64 DS-ben. Itt King Boo kapott egy második esélyt arra hogy bizonyíthasson a Mario fivérek legyőzését illetően. Luigit sikerült is elfognia, de Marioval szemben újfent alul maradt. A Mario Party 8-ban ismét látható lesz aHaunted Hideaway nevű játékban, ahol az a feladat, hogy megtaláljuk King Boo-t, és 10 pénzérméért cserébe egy Power Star-al ajándékoz meg bennünket. King Boo játszható karakterként jelenik még meg a Mario Superstar Baseballban Wario teniszpartnereként.
Képességek, jellemvonások és testi megjelenés
Azonkívül hogy birtokában van a Boo-k képességeinek, King Boo egyedi hatalommal is rendelkezik. Képes például növelni az erejét a Boo-k segítségével (ld. fentebb). Rendkívüli varázserejének köszönhetően képes arra, hogy a semmiből hozzon létre hatalmas kísértetházakat, s így búvóhelyet nyújtson magának, vagy a kegyeltjei számára. Képességei közé tartozik, hogy kék lángcsóvákat hozzon létre, s ezzel megtámadjon valakit. Bár King Boo mérete nagyobb az átlag Bookénál, de mégsem ő a legnagyobb méretű Boo a szellemek között. A legerősebb, és a leghatalmasabb Boo Boolossus (ld. fentebb), aki még King Boo-nál is nagyobb méretű, ezenkívül ő a legokosabb Boo is egyben. De ennek ellenére hűséges alattvalója a szellemkirálynak, és bármit megtesz, amit az ő mestere parancsol. Úgy tűnik King Boo nagy rajongója a szerencsejátékoknak, ezenkívül mérhetetlenül kapzsi és oda van a drágakövekért, vagy azokért a dolgokért, aminek feltehetően hatalmas az értéke (pl. Mario a festménybe zárva). Gyűlöli a Mario fivéreket, ugyanis már sokszor keresztbetettek neki, gonosz terveinek megvalósításában. King Boo-t továbbá még megkülönbözteti a többi Boo-tól a mély, kotkodácsolásra emlékeztető hangja. King Boo csupán két dologtól fél halálosan, az egyik a fény, a másik a Poltergust 3000 (ld. fentebb).
King Boo megjelenése sokszor változott a videojáték-történelmén keresztül. A Luigi’s Mansionban például vöröses szemei, kék nyelve, és lilás árnyalatú arca van, és egy rubint koronát visel. A Super Mario Sunshine-ban King Boo kinézete jelentősen megváltozott. A szemei ebben a játékban kék szinűek, a szája és a nyelve (ami itt piros színű) jóval nagyobb, mint a Luigi’s Mansionban, valamint rubin helyett egy aranykorona virít a fején. Mindazonáltal ez a kinézet nem maradt meg túl sokáig. (Sok egyéb Mario karakter kinézete is változott az évek folyamán.) Végleges alakját a Super Mario 64 DS-ben nyerhette el. Itt már úgy néz ki, mint egy átlagos Boo (egyetlen megkülönbözető jel az aranykorona és a átlagos Booktól jóval nagyobb méret).
Egyéb tudnivalók
Bár King Boo a Boo-k egy jelentős seregének parancsol, de nem ő az egyedüli vezetője a Boo-k klánjának. Akadnak kívülállók, akik Bowser uralma alá tartoznak, valamint egy ezektől független csoport, amelynek Lady Bow nevű szellem a vezetője. Az utóbbiak a Gomba-királyság népével békében élnek (bár volt már rá példa, amikor a kis Toadok ijeszgetésével mulatták az idejüket.)
Koopalingek
Bowsernek, a koopák királyának 7 gyereke, valamint a Koopa királyság örökösei. A Koopalingek gyakran magas rangú vezetőként cselekszenek, és javarész a játékokban főellenségként szerepelnek.
A Koopalingek nevei legöregebbtől a legfiatalabbig:
Ludwig von Koopa
Lemmy Koopa
Roy Koopa
Iggy Koopa
Morton Koopa Jr.
Larry Koopa
Bowsernek van egy nyolcadik gyereke is, Bowser Jr., de vitatott, hogy voltaképp ő is a többi Koopaling közé tartozna, ugyanis az eddig megjelent Super Mario játékokban Bowser egyedüli gyerekeként szerepel.
Megjelenések
Első megjelenése a Koopalingeknek a Super Mario Bros. 3-ban (NES) volt. Itt Bowser megparancsolta a hét Koopalingnek, hogy a hadsereg és a légi csatahajók segítségével foglalják el a Gomba-királyság különféle területeit, ezeknek a területeknek az uralkodóitól szerezzék meg a varázsjogart és az uralkodókat változtassák valamilyen állattá. Mario elhatározta, hogy megmenti a Gombakirályságot a Koopalingektől. A Koopalingek végig a csatahajókon tartózkodtak, és Mario csupán úgy tudott megküzdeni velük, ha keresztüljutott a csatahajók ágyúinak tűzvonalán.
A Koopalingek második felbukkanása a Super Mario World-ben (SNES) volt. Itt Bowsernek segítettek a Dinosaur Land elleni támadásban. Minden Koopaling egy erődöt őrzött, amelyek Dinosaur Land egész területén megtalálhatóak voltak. A Koopalingek ezen felül még egy-egy Yoshi tojást is birtokoltak. Bowser terve, hogy uralkodhasson egész Dinosaur Land felett, nem valósulhatott meg, ugyanis Marionak sikerült legyőznie az összes Koopalinget (felszabadítva ezáltal Dinosaur Land területeit), majd végül magát a koopakirályt is.
További megjelenések: Mario is Missing!, Yoshi’s Safari, Hotel Mario, Mario & Luigi: Superstar Saga, New Super Mario Bros. Wii
A Koopalingek a médiában először a japánok által készített Super Mario Amada Series nevű háromrészes, tizenöt perces rajzfilmekben szerepeltek. Itt nem kaptak jelentősebb szerepet, csupán úgy lehet őket látni, mint Bowser alattvalói. A Koopalingek már jobban előtérbe kerülhettek az amerikai The Adventures of Super Mario Bros. 3 és a Super Mario World nevű rajzfilmekben. A Koopalingek ezekben a rajzfilmekben a The Super Mario Bros. Super Show-ban levő gonosz főszereplőket (a Super Mario Bros. 2-ből ismert Mouser-t, Tryclyde-ot, Fryguy-t és Clawgrip-et) váltották föl. Érdekes az a tényező, miszerint a Koopalingek az imént említett rajzfilmekben teljesen másmilyen néven jelentek meg, mint amelyek a játékokban voltak. Feltehetően az amerikaiak azért folyamodtak ehhez, mert nem akarták a rajzfilmet úgy feltűntetni, mint a japánok egy referenciaanyagát, amely az Amada Szériákhoz hasonlóan a Super Mariós játékokhoz készültek. Az amerikaiaknak valószínűleg ezzel az volt a szándéka, hogy az embereket jobban megismertessék Super Mario világával és a játékokban lévő dolgokkal. A Koopalingek ezenkívül még feltűnnek a Nintendo Comics System, és a Super Mario Adventures nevű képregény sorozatokban is, ahol hasonló tulajdonságokkal lettek felruházva, mint amilyenekkel az animált karaktereik voltak.
Kapcsolat Bowserrel
A Koopalingeket legtöbbször úgy láthatjuk, mintha Bowser hűséges alattvalói lennének, bár néhány esetben látható volt, hogy a gyerekeiként is cselekednek. Látható volt továbbá az is, hogy a SMB 3-ban és az SM World-ben a koopakirály ajándékként a Gomba-királyság különféle területeit adta a gyerekeinek, de Bowser csupán egy gonosz terv részeiként használta őket, mint valami eszközöket, amivel igába akarta hajtani a Gomba-királyságot. Mindazonáltal Bowser mindig is úgy bánt a gyerekeivel, mintha valami kegyeltek lettek volna. Később a Super Mario Sunshine-ban feltűnik a nyolcadik Koopaling is, névszerint Bowser Jr. Bár Bowser sohasem említette, de nyilvánvaló volt, hogy Bowser Jr. (Wendy O. Koopát leszámítva) a legkedvesebb gyereke, ugyanis a koopakirály vele már nem bánt olyan kegyetlen módon, ahogy ezt a többi gyerekével tette gyakran. Hiába cselekedtek a gyerekei Bowsernek a leghűségesebb kegyeltjeiként, a koopakirály sohasem volt arra hajlandó, hogy egyszer is együttműködjön velük, vagy hogy kimutassa az érzelmeit. Állandóan azt várta, hogy az ő parancsát teljesítsék. Nem tudni, hogy ez afféle atyai szigor, vagy csupán egyszerű kegyetlenség volt. Ezenkívűl a Koppalingek egymással sem jönnek ki gyakran, ugyanis mindegyikük azon verseng, hogy ki legyen közülük a trónörökös.
Ludwig von Koopa
Ő a legidősebb Koopaling, aki sokat segít apjának, különféle találmányaival. A Super Mario Bros. 3-ban ő foglalta el Pipe Land-ot. Marionak viszont sikerült őt megállítania. Miután Mario legyőzte Ludwigot, Bowser arra jelölte ki, hogy Dinosaur Land-ben a Kettős-hidat (Twin Bridge) őrizze. Természetesen eredménytelenül, ugyanis Marionak itt is sikerült őt legyőzni.
Külső és belső tulajdonságok:Ludwig legismertebb jellemvonása, hogy nagy kék, kócos haja van. Testvérétől, Larrytől eltérően sohasem tisztítja vagy fésüli. Mindazonáltal hajának a színe a SM World-ben fehér volt. Szájából középen egy nagy agyar áll ki, amitől egy kissé pösze a kiejtése. Ludwig és Roy a legerősebb a Koopalingek közül.
Ludwig a legidősebb Koopaling, olyan tizenévesnek tűnik. Testvérei közül ő a legokosabb, s ez hatalmas előnyt jelent számára. Néha arrogáns és kegyetlen, de általában nyugodt természetű, olyan művészlélek féleség. Szeret klasszikus zenét, és néha operát is hallgatni. Néha pedig ő maga is zenéket komponál, nevezetesen Koopa Szimfóniákat. A képregényekből viszont kiderült hogy Ludwig kissé süket, s így eléggé rettenetesnek sikeredtek a Koppa Szimfóniái (úgy tűnik, mintha ezzel egy kicsit Beethovent akarták volna kiparodizálni). Mario egyszer viszont egy olyan robbanást csinált, amitől valahogy megjött Ludwig hallása és rá kellet jönnie, hogy milyen borzasztóak voltak az általa szerzett zenék. Ezek után Ludwig felfüggesztette a zenével való kapcsolatát (legalábbis nem tudni, hogy komponált e újabb zenéket). Ludwig egy gonosz zseni és feltaláló, hasonlóan az öccséhez, Iggyhez.
Lemmy Koopa
Ő a második legidősebb Koopaling. Kis növésű, szivárványszínű punk frizurát visel és általában egy nagy labdán egyensúlyozva közlekedik. Testvéreihez hasonlóan ő is segített apjának a Super Mario Bros. 3-ban, Gomba-királyság meghódításában. Lemmy Ice Land-ot foglalta el. Természetesen Mario rá is rátalált, és megküzdött vele a légi csatahajó fedélzetén. Lemmy egy labdán egyensúlyozva próbálta meg elpusztítani Mariot az Ice Land királyától lopott varázsjogar segítségével. A Mario került ki győztesként. Később a Super Mario Worldben Lemmy Dinosaur Land egyik területét, Vanilla Dome-ot tartotta megszállás alatt, míg össze nem futott Marioval.
Külső és belső tulajdonságok:Bár ő a második legidősebb Koopaling, mégis úgy tűnik, mintha öccsétől, Larrytől is fiatalabb lenne. Viszont kitűnő egyensúlyérzékkel rendelkezik. Amint az már fentebb is említődött; Lemmy gyakran egy labdán egyensúlyozik, mintha valami cirkuszi mutatványos lenne. Lemmynek van egy ikertestvére is a Koopalingek közül, mégpedig Iggy Koopa. Természetesen az különbözteti meg őket egymástól, hogy Iggy valamivel okosabb, kicsit nagyobb növésű Lemmynél, és általában egy szemüveget visel. Testvéreitől eltérően Lemmy szerfelett éretlen, jobban szeret játszani, bohóckodni, mint apjának segíteni. Ezt bizonyítja a Mario is Missing! SNES verziója is, ahol ahelyett hogy segítene Bowsernek elfoglalni az emberek világát, inkább a koopakirály antarktiszi palotája mellett játszik kint a hidegben, a hóban. Többször is megjegyezték neki, hogy inkább álljon be a cirkuszba, hogy ott bohóckodjon és egyensúlyozgasson a labdáján, ha már arra is képtelen, hogy keresztbetegyen a Mario fivéreknek. Úgy tűnik, hogy van egy hó és jég iránti szenvedélye ami a Mario is Missing!-ben és a SMB 3-ban is látható volt (mivelhogy Ice Land fölött ő akart uralkodni, minden bizonnyal azért, hogy tudjon korcsolyázgatni és hasonló dolgokat csinálni.)
Roy Koopa
Bowser harmadik legidősebb gyereke. Roynál az ész nem játszik túl sok szerepet, ellenben az erővel. Nem szeret túl sokat gondolkodni, jobban kedveli a nyers erőszakot. A Super Mario Bros. 3-ban Roy Mario érkezéséig Sky Land fölött uralkodott. Hiába a nagy erő, Royt mégis sikerült Marionak legyőzni. Ugyanúgy a Super Mario World-ben, ahol Roy az Illúziók erdejét (Forest of illusion) tartotta megszállás alatt.
Külső és belső tulajdonságok:Roy egy testes, keménykötésű koopa. Bár bátyja, Ludwig némileg nagyobb nála, feltehetően egy súlycsoportban vannak. Ironikusan amellett, hogy Roy gyakran mogorva és erőszakos, rózsaszínű a feje, rózsaszínű a páncélja és egy piros (vagy inkább sötétrózsaszínű) keretű napszemüveget visel, ugyanis rajong ezért a színért. Ezt ő azzal magyarázza, hogy a rózsaszín az egy férfias szín. Ezenkívül van még két kiálló agyarszerű szemfoga a szájának a két szélén. Royt gyakran tipikus zsarnokként mutatják be, aki szereti a nála gyengébbeket (legtöbbször a testvéreit) megverni. Kedvenc időtöltése, hogy megverje Mortont vagy Iggyt.
Iggy Koopa
Roy után ő a legidősebb Koopaling. Ikertestvéréhez, Lemmyhez hasonló frizurát visel, s kissé ős is gyengeelméjű (ahogy ezt a két Koopaling szeméből is lehet olvasni), ugyanakkor ő a második legokosabb, Bowser gyerekei közül. Ludwighoz hasonlóan ős is egy őrült zseni, aki szereti a mechanikai dolgokat és kütyüket. Először a Super Mario Bros. 3-ban szerepelt, amelyben apját és testvéreit segítette a Gomba-királyság meghódításában. Iggy Giant Landot foglalta el. Mario viszont megtalálta őt a szigorúan őrzött csatahajóján és sikerült legyőznie. A Super Mario Worldben Iggy a Yoshik szigetét (Yoshi’s Island) tartotta irányítása alatt, mígnem ismét összetalálkozott Marioval.
Külső és belső tulajdonságok: Iggy hasonló frizurát visel, mint a testvére Lemmy, viszont az ő haján nincsenek olyan elkülönülő sávok, és kevésbé ál szabadabban, mint Lemmyé. Iggy általában egy vastag szemüveget visel. Ő szintén feltaláló mint Ludwig. Gyakran épít őrűlt mechanikus szerkezeteket, amelyekkel azt szeretné apjának bizonyítani, hogy ő sokkal jobb feltaláló, mint a bátyja. Természetesen nem rendelkezik a mindennapos életben túl sok ésszel, leginkább azzal tölti az idejét, hogy Lemmyvel együtt mindenféle csínyt és rosszaságot követnek el, általában mindenki ellen.
Wendy O. Koopa
Bowser ötödik gyereke, és azon felül az egyetlen lánya. A Super Mario Bros. 3-ban Wendy a testvéreivel együtt megszállás alá vonta a Gomba-királyságot. Úgy döntött, hogy Water Land királysága fölött veszi át a hatalmat. Mario miután beutazta Water Land minden zegét-zugát, megtalálta Wendy csatahajóját, és úgy döntött hogy harcba bocsátkozik a Koopalingel. Hiába próbálta Wendy bevetni minden trükkjét, Mario ellen még ez is kevésnek bizonyult. A Super Mario Worldben Bowser a Csokoládé Sziget (Chocolate Island) irányításával bízta meg őt. Wendy tengernyi csapdával felszerelt erődjében várta a vízvezeték-szerelőt, hogy itt majd visszafizethesse Marionak az őt ért sérelmet, de nem úgy jött össze neki, ahogy ő azt elképzelte.
Külső és belső tulajdonságok:Ő az egyetlen női Koopaling. Royhoz hasonlóan neki is rózsaszínű a páncélja. Azonkívűl egy nagy rózsaszínű fehérpöttyös masnit, egy piros nyakláncot és néhány aranyszínű karkötőt is visel. Ő az egyetlen Koopaling, aki cipőt hord. El akarja hitetni magával és másokkal is, ő még Peach hercegnőnél is szebb, de sajnos ennek az ellenkezője igaz. Azonkívűl Wendy egy kibírhatatlan természetű hisztérika, materiális és kapzsi személyiség, aki a legjelentéktelenebb dolgokon is fölhúzza magát. Állandóan követelődzik, és sohasem elégszik meg semmivel. Ennek ellenére mégis ő Bowser legkedvesebb gyereke, akiért a koopakirály bármire hajlandó volna.
Morton Koopa Jr.
Bowser második legfiatalabb gyereke. Bár nagy termetű, mégsem olyan erős mint Ludwig vagy Roy. Morton a Super Mario Bros. 3-ban tűnik föl először. Ő is segített apjának átvenni a Gomba-királyság felett az irányítást. Morton Desert Hill-t kaparintotta meg, valamint (a testvéreihez hasonlóan) az ottani uralkodó varázsjogarát. Kevés sikerrel került ki a Marioval folytatott küzdelemből. A Super Mario Worldben a Donut Plains nevű terület került az ő fennhatósága alá. Ezúttal megpróbálta kicselezni Mariot azáltal, hogy állandóan fölmászott a plafonra, s onnan leugorva akarta Mariot összelapítani. Természetesen Mario gyorsabb volt Mortonnál, így a Koopaling ezt a csatát is elveszítette.
Külső és belső tulajdonságok:A testvéreitől eltérően Morton egyedülálló jellemvonásokkal rendelkezik. Ő az egyetlen Koopaling, akinek testvéreitől eltérően barna színű a bőre. Páncéljának a színe szürke, a feje pedig fehér. Morton másik egyedülálló külső tulajdonsága, hogy egy nagy csillag alakú anyajegy van az arcának a baloldalán. Ő egy eléggé szószátyár Koopaling, ha egyszer elkezd beszélni, sohasem tudja leállítani magát. A folytonos szóáradata miatt egy idő után rendkívül elviselhetetlenné és idegesítővé válik, de néha vannak vicces megjegyzései is. Általában Roy segít neki befogni a száját.
Neves vitákat váltott ki a rajongók körében, hogy miért hívják Mortont ifj. Morton Koopának. Egyesek szerint a Jr. csupán egy toldalékként került a nevébe, mások szerint a családjából lett valaki után elnevezve, akit szintén Mortonnak hívtak. A Nintendonál nem igazán foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mígnem egyszer a Nintendo Power magazinban mégiscsak felvetődött. Itt megkérdezték Bowsert, hogy Morton Koopát miért hívják ifj. Morton Koopának. Bowser erre úgy reagált, hogy megdobálta az érdeklődőket néhány Bob-omb-bal. Néhányan arra spekulálnak, hogy Morton Koopa apja után kapta a nevét, ami azt jelenti hogy Bowsert valójában Bowser Mortonnak hívják. Nem tudni, hogy ez csupán szóbeszéd, vagy valóban így van.
Larry Koopa
Ő Bowser legfiatalabb gyereke. A Super Mario Bros. 3-ban látható először, mint Grass Land bitorló királya. Ő volt a legelső Koopaling, aki Marioval megküzdött. Miután alulmaradt a Marioval történő küzdelemben, a Super Mario Worldben Bowser egy látszólagosan megközelíthetetlen vízi erőd őrzését bízta rá a Bowser Valley nevű helyen, amely közel feküdt a koopakirály főhadiszállásához. (Valószínűleg Bowser azért cselekedett így, mert nem akarta, hogy a legfiatalabb gyerekének ismét bántódása essen, ugyanis abban reménykedett, hogy a rengeteg akadállyal körülvett vízi erődöt Mario képtelen lesz megközelíteni.) Mario itt is, mint mindig, sikeres győzelmet aratott.
Külső és belső tulajdonságok:
Larrynek Ludwighoz hasonlóan kék színű haja van, ám ő a bátyjával ellentétben gondosan ápolja azt. Szájának a szélein Iggyhez és Mortonhoz hasonlóan négy kiálló, agyarszerű szemfog van. Larry személyiségéről nem sokat tudni. Csupán annyit, hogy lelkes rajongója a különféle sportoknak, elsősorban a tenisznek, ahogyan ez a Mario & Luigi: Superstar Saga-ban is megmutatkozott. A Mario Hotelben pedig tekegolyóként használta a Bob-ombokat hogy le tudja győzni a Mario fivéreket.
Aktuális játék
Megjelenések
Super Mario Party Jamboree - MEGJELENT!
Mario & Luigi: Brothership - MEGJELENT!!
Donkey Kong Country Returns HD - 2025. január 16.