Az ND Cube jelentősen megváltoztatta a Mario Party szabályait, az egész fenekestül fel lett forgatva. Sajnos nincs mit tenni, a HudsonSoft megszűnt, évekig nem is volt folytatása a 8. résznek, de aztán nagy sokára megjelent a kilencedik, és most itt a kézikonzolos folytatás. Természetesen az új szabályokkal.

Az új szabályok megosztják a rajongókat, valaki örült az újításoknak, de voltak, akiket zavartak a kicsi csillagok, mert ezzel jelentőségét vesztette a csillag, mint olyan. Szerencsére ez nincs benne a 3DS-es részben, sokkal inkább a Wii Party-ban látottak. Ugyanis most már rendes dobókockával dobunk, melyeknek hatos a legnagyobb értékük, és az egyik táblán ugyanazok a szabályok, mint az előbb említett játékban. De ne szaladjunk ennyire előre. Már az elején szembesülnünk kell azzal, hogy tartalom tekintetében hiányos a játék, ugyanis van maga a party és a mini-games, valamint extraként a Bowser Tower, ahol is reszkessen mindenki, mert akire Bowser lecsap, annak nincs kegyelem!

A Party mode a szokásos táblás játék, ahol is táblákon mérhetjük össze többnyire szerencsénket. Alapvetően jó dolog, hogy a hét táblának külön-külön egyedi játékszabályai vannak, viszont igencsak árnyalja a képet, hogy elég nagy az átfedés közöttük. Hiszen az alapok ugyanazok: Mezőkön lépkedni, és most nem csillagokat kell gyűjteni, hanem akkor van vége a játéknak, ha az egyik játékos beér a célba. Ő lesz a szupersztár. Mini-játék nincs minden egyes tábla minden egyes köre után, de ne is bánjuk: Ez az első olyan Mario Party, melyeknek rosszak a mini-játékai! Bár viccelnék, de sajnos tényleg arról van szó, hogy amíg az előző Mario Party-kat tényleg a fantasztikus és változatos mini-játékai tartották életben, az Island Tour-ban nem nagyon ejthetünk szót változatosságról, vagy izgalomról. Bár a mennyiség minden kétséget kizáróan megvan, de ez aligha kompenzálja a minőséget. A megjelenítés pedig az összes eddigi MP részt alulmúl. Ha van Mario játék, mely kellemetlenül gyerekes, és a felnőttek kifejezetten kényelmetlenül érezhetik magukat a játék mellett, akkor az a Mario Party: Island Tour. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a felnőttek újra gyerekek lesznek (jó értelemben), hanem a karakterek megjelenítései teljesen óvodás szinten vannak, és a sárga Toad szájbarágós magyarázása csak tetézi a problémát, amit persze mindig meg kell hallgatni. Azt egyébként is észre lehet venni az utóbbi években, hogy újraszinkronizálták a Mario karaktereket (egy időben beálltak fix hanglejtések és kifejezések), újabban érzelemdúsabban szólalnak hőseink, melyek eléggé gyerekesnek hatnak. A Party mode mindegyik táblája unalmas, semmi érdekességet nem tartogat. Minden egyes lépés kiszámítható, semmi meglepetésre nem számíthatunk. És csak hogy ne nekünk kelljen gondolkodni, előre láthatjuk, hogy ha ennyit és ennyit dobunk, akkor azon a bizonyos mezőn ez meg ez fog történni. Az még rendben van, hogy Toad magyarázását elsősorban a 3-8 éves játékosoknak tették be segítség gyanánt, de a gyerekes hanglejtése miatt ezzel a felsőbb korosztályt ki is zárja, főleg hogy bár elnyomható, de minden egyes alkalommal végig kell hallgatni. Az új szabályok sem érdekesek. Például Kamek tábláján kártyákat húzunk, melyeken számokat láthatunk, és vagy pontosan annyit lépünk, vagy ha tól-ig van megadva, akkor értelemszerűen abban az intervallumban lehetnek dobási értékeink. A Mini-Games-ben pedig mini-játékokat játszhatunk egyedi szabályokkal, célokkal. A Bowser Tower az, ami esetleg érdeklődésre tarthat számot. 30 emeletes az a bizonyos torony, és minden egyes emeletén karakterek fantomjai várnak ránk. Ők Bowser kreálmányai, hőseink negatív alteregói, mindig hárman vannak, így négyjátékos játékban kell legyőzni őket. És minden ötödik emeleten egy-egy főellenség vár minket egyedi mini-játékkal.

Az nagyon szép, hogy a grafikára nagy gondot fordítottak, hozza az elvárható 3DS minőséget. Ezek mellett az irányítás elsajátítása is könnyű. A főjáték ugyan benne van, de az előzőekben tetszetős volt a sok extra, melyekkel jól el lehetett szórakozni, ezekről most le kell mondani. A zene is unalmas, nincs egyetlen olyan szerzemény sem, mely megmaradna bennünk, a hangulat pedig a program gyerekessége és úgy az egész miatt valahol alul van. Nem is nagyon tudok mit írni a játékról, de nem is akarok rá több szót vesztegetni. Legrosszabb Mario Party, amivel eddig dolgom volt. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy azoknak érdekes lehet, akinek ez az első Mario Party-ja, de egyébként senkinek nem ajánlom!

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, honnan változtatás nélkül hoztam át.