Teszt
2014.04.17. 17:44
Sportjátékokkal van tele a padlás. Meg ne feledkezzünk az évenként megjelenő újabb és újabb focis, forma 1-es és egyéb EA próbálkozásokról, melyek rend szerint jók, de mindig van bennük annyi hiányosság, hogy megérje a következő évit várni. Olimpiai játékok esetében azért komolyabbra veszik a figurát. De hogy valaha olimpiai atléták legyenek a Mario és Sonic szereplők, azt senki nem gondolta volna, főleg, hogy egy közös játékban. A játék előélete mindenképp vicces, ugyanis 2007 márciusának végén jelentették be, hogy készül egy Mario és Sonic játék a jövő évi pekingi olimpiai játékokra. Az időzítés miatt mindenki azt hitte, hogy ez áprilisi poén, ám kiderült, hogy mégsem az. Maga a játék valóban megjelent, de a minőségét itt-ott elnézve, nem alaptalan, hogy áprilisi poénnak tituláljuk a játékot.
Mivel mind a DS mind a Wii verzióhoz volt szerencsém, ezért van összehasonlítási alapom, és azt gondolom, hogy összességében a DS verzió jobban sikerült. Kevesebb felesleges beszéd, jobb irányítás, és talán jobban átjön a hangulat. Viszont sportágak tekintetében kevesebb lehetőségünk van (például gátfutás csak 400 méteren van), vagy egyszerre négy karakter indul versenynek, pedig Wii-nél (és a való életben) nyolcan indulnak. A játékban összesen három mentési lehetőség van, a nevünk mellett a nemzetiségünket is megadhatjuk. Itt büszkén indulhatunk magyar színekben, hiszen ettől maga a konzol nem “vált” országot, tehát angolként ugyanúgy rá tudunk csatlakozni Wi-Fi-re, amit ne feledjünk, hogy már csak május 20-áig tehetünk meg.
A játékban három lehetőségünk van: Single Match Mode, Circuit Mode és Mission Mode. A Single Match Mode-ban egy általunk kiválasztott sportágban tehetjük magunkat próbára, és mint a döntőben, eredményünk azonnal díjazva lesz, ha érdemesek vagyunk rá. Azért eléggé rossz, hogy csak négyen indulunk, mert a kihívás nem olyan nagy, mintha nyolcan lennénk, és maga a játék olyan érzetet ad, mintha csonka olimpián vennénk részt. Az irányítást kifejezetten ötletesnek találtam. Például futásnál és úszásnál az érintőképernyőnél kell a Stylus-t jobbra-balra huzigálni, természetesen eszméletlen sebességben. Trambulinnál is az érintőképernyőn kell bűvészkedni, de az asztalitenisznél csak a B-gombbal ütjük a labdát. A Circuit Mode-ban különböző sportágakban kell helyt állnunk, és az elért eredményünkért pontszámot kapunk, melyek természetesen összegződnek, és erre kapunk érmét (ha jár). Érdekesség, hogy egy játékban megduplázhatjuk a megszerzett pontszámunkat, mint a “Játék határok nélkül”-ben a joker. A Mission Mode-ban pedig különböző sportágakban kell meghatározott eredményt elérni. Itt érmét nem kapunk, de új lehetőségek nyílnak meg, ha teljesítjük őket. Összesen 16 karakterrel játszhatjuk a sportágakat, képességeik négy csoportra vannak osztva. Az átlagos mellett (mert Mario attól Mario, hogy semmiben nem kiemelkedő) vannak, akik erőben, sebességben, vagy pontosságban dominálnak. Erőben nyilván a nagyobb testű karakterek jobbak, velük például igazi kihívás lesz futásban indulni. Karakterek palettája csak Sonicék részéről mondható szélesnek, közülük a főhős mellett itt van például Tails, Knuckles, Amy Rose, Dr. Eggman (aki nekem mindig Robotnik marad…) Marióék részéről meg azért kellett szűkíteni a keretet, hogy egyenlő arányban legyenek nyolcan. Kedvenc Nintendo főhősünk mellett itt van példul Luigi, Peach, Yoshi, Wario, Bowser. A karakterek megjelenítése eléggé egyszerű, e téren ne számítsunk újdonságokra. Igazából hosszú távon csak az inspirálhat játékra, hogy gyűjtsük a különböző medálokat, melyeket bizonyos teljesítmény elérése után kapunk meg. Érméket nem számolja és gyűjti a gép.
Persze, többen is lehet játszani, ekkor egymás ellen játszunk vagy egy adott sportágban (Single Match) vagy egy Circuit mode-ot végigcsinálhatunk, szintén mintegy párbajozva. Természetesen lehet egy kártyával is, de ekkor a lehetőségek száma korlátozott. A játék lényegében ennyi, maximum akkor lehetne ezt az írást rendesen megnyújtani, ha minden egyes sportágat bemutatnék. A grafika nem rossz, hozza a DS-től elvárt színvonalat. Az irányítás egészen jó, precíz, és könnyebben elsajátítható, mint Wii-n. Zenéből kevés van, egyedül a karakter- és sportágválasztó zene maradt meg bennem, de az nagyon. A hangulat hiánya az, ami miatt valószínűleg nem fog hosszú távú szórakozást nyújtani a játék. Nem lett rossz, olcsón megéri megvenni, de óvatosan a várakozásokkal!
Grafika: 7/10
Játszhatóság: 8/10
Szavatosság: 6/10
Kihívás: 6/10
Zene és hangok: 6/10
Hangulat: 5/10
+ Nintendo és Sega egymás tenyerébe csapott
+ Ötletes irányítás
+ Élethűen kivitelezett sportágak
– Sablonos unalmas zene
– Nincs meg az Olimpia hangulata
68%
|
A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.
|