Super Nintendón nagyon ígéretesnek indult, Nintendo 64-en pedig elérte a neki járó népszerűséget a Mario Kart széria. Akkoriban nem igényeltük, hogy legyen kézikonzolon is, de úgy tűnik, hogy a Nintendo régóta tervezhette, ugyanis Game Boy Advance-en megjelenése után nem sokkal már kezünkbe is tudhattuk a sorozat első hordozható darabját, a Mario Kart: Super Circuit-et.

És most ambassadorok számára megérkezett Nintendo 3DS-re is. Akikhez nem jutott el, azoknak csak remélni tudom, hogy utólag felteszik Virtual Console-ra ezt a fantasztikus játékot. Mert ez tényleg az. Főleg azok fogják szeretni, akik tudás-alapú Mario Kart-ra vágynak, ugyanis ebben a játékban sokkal inkább függ az eredmény a vezetési technikától, semmint, hogy kinek milyen tárgya van. Egyrészt azért, mert a gépi játékosok jóval ritkábban szemétkednek velünk, másrészt meg maga a játék is jóval nehezebb, mint a többi. Nagyon precíz irányítást igényel, csúsznak az autók, driftelni szinte kötelező, ami szerencsére nem is nehéz.

Az A-gombbal adunk gázt, B-gombbal fékezünk, és a tárgyakat az L-gombbal használjuk fel, az R-gomb pedig az ugrás és driftelés. Igazából én nem is tudom, hogy használta-e bármikor bárki a fékezést, ésszerűbb inkább elengedni az A-gombot egy pillanatra, hogy jobban bevegyük az éles kanyart. A kanyaroknál nagyon kell vigyázni, mert csúszik a go-kartunk, amikor fordulunk. A tárgyak a jól megszokottak, nincs újdonság e téren, néhány felhasználásában módosult egy kicsit. Nekem személy szerint tetszik, hogy a piros tekit, ha hátra tesszük le, akkor ott marad, és érzékeli, ha elmegy mellette valaki, arra rámegy. Így első helyezettként is nagyon hasznos. A sokak által átkozott kék teki itt még nem is annyira vészes, inkább az, hogy a földön megy végig, így bárkit eltalálhat, aki az útjába kerül. Szerencse, hogy nagyon ritkán találkozunk vele. Még egy érdekessége a játéknak, hogy ha valaki ki van ütve, és ha nekimegyünk, akkor még egyszer kicsúszik. Így szemét módon ki lehet szúrni a szenvedő alannyal, aki ha ráadásul a forgalom közepén van, könnyen az utolsó helyen tudhatja magát. Itt még nincsenek úgy elosztva a tárgyak, mint a későbbi Mario Kart-okban, az első helyezett kaphat gombát, csillagot is, ahogy az is előfordulhat, hogy az utolsó helyezettnek egy banánnal kell beérnie.

A pályák ugyanolyan változatosak, mint az előzőekben. Mehetünk egyszerű aszfaltpályán, tengerparton, hóval borított mezőkön, vagy akár rozoga szellempályán, és természetesen nem maradhat ki a sokak kedvence, a Bowser kastély, és a Rainbow Road. Ez a szivárvány pálya pedig nagyon technikás. Vagy nagyot lehet nyerni rajta, vagy nagyot bukni. Eleinte nyilván a bukás fog dominálni, de érdemes sokat gyakorolni rajta, mert hatalmas sikerélményt ad a győzelem ezen a pályán. Alapból öt kupa van: Mushroom, Flower, Lightning, Star, és Special Cup, mindegyiken négy pálya van. A motortérfogatok a szokásosak: 50cc, 100cc, 150cc, itt nincs extra. És ha mindegyik köbméter mindegyik bajnokságán megszereztünk összesen 100 érmét, akkor megnyílnak az extra kupák, mely a Super Mario Kart 20 pályáját tartalmazza. A pályák nagyon jók, és a grafika… le a kalappal, hogy már a Game Boy Advance kezdeti korszakán kihozták a kis kézikonzolból a legtöbbet! Ez a játék hűen bizonyítja, hogy a GBA 32 bites, ugyanis szebb, mint bármely Super Nintendo játék! Sőt, a karakterek olyan szépen ki vannak dolgozva, hogy kis túlzással akár Nintendo 64-re is elmehettek volna! A karakterek mozgása itt-ott bár egyszerű, de nagyon részletes, és mi sem bizonyítja, hogy kihozták a lehető legtöbbet a Game Boy Advance-ből, minthogy később sem nagyon találni ennél szebb játékot. A háttér is nagyon szép.

Egyjátékos módban három játékmód van: Mario GP, Time Trial és Quick Run. A Mario GP a szokásos bajnokság. Itt találkozhatunk először a közkedveltté vált rangrendszerrel, melyet sokkal nehezebb teljesíteni, mint a későbbi Mario Kart-okban. Például ahhoz, hogy három csillagunk legyen, nem elég a maximális pontszámot megszerezni egy bajnokságon, hanem az időmérő pályáin levő gépidők legjobbját is meg kell verni, emellett összesen 130 érmét kell összegyűjteni. A Time Trial a szokásos időmérő. Itt is három gombát kapunk, mint a Mario Kart 64-ben, viszont újdonság, hogy vannak előre beírt idők a legjobb öt rekordjában. Ezeket az időket a fejlesztők találták ki, aki a legjobb időt teljesíti, az bátran elmondhatja magáról, hogy tud valamit azon a pályán. Ez az a bizonyos idő, melyet meg kell verni a GP 3 csillagos minősítéséért. A Quick Run pedig kötetlen versenyzés hét gépi versenyzővel. Ha úgy vesszük ez olyan, mint a többjátékos mód VS. versenye csak egyedül. Jó, hogy van egyjátékos módban is, mert bár időmérőn sokat lehet gyakorolni, de ha bajnokságra mész, az csak nem ugyanolyan, mert a többi versenyző megszivathat, és a csoport-béli tudásodat sokkal inkább a Quick Run-ban lehet gyakorolni. Annyi pályán mész annyiszor, ahányszor csak akarsz.

Game Boy Advance-en többjátékos módban is lehet játszani, viszont az összeköttetés eléggé problémás. Eddig az volt a módi, hogy mindenkinek megvolt a játék, az egyik hozta a Link kábelt, és összekötve a két Game Boy-t, lehetett akár vonaton is multizni. A GBA egyik nagy promóciója az volt, hogy most már elég, ha csak egyiknek van meg a játék, a többieknek csak Link kábellel kell csatlakozni. Igen ám, de arról nem szólt a fáma, hogy így csak csökkentett lehetőségekkel játszhatunk. Ugyanis így csak VS. meccset játszhatunk, csak az extra pályák közül választhatunk. és csak Yoshival lehetünk. Viszont, hogy ha mindenkinek megvan a játék, akkor azzal a karakterrel vagyunk, akivel szeretnénk játszani, kötetelenül választhatjuk ki a pályákat. Emellett van Battle is, ahol négy pályán csatázhtunk egymással, míg el nem fogy a három léggömbünk. Nintendo 3DS-en egyáltalán nem lehet játszani többjátékos módban.

De szerencsére csak ennyi az összes problémája a játéknak, az összes többi része hatalmas! A grafikát és az irányítást elemeztem, a zene fantasztikus! Érdekes, hogy a Game Boy Advance játékok zenéi főleg fülhallgatóval hangzanak igazán jól. A hangulata is nagyon sokat tesz hozzá, hogy sokáig élvezzük a játékot, na meg a nehézsége. Nagyon nehéz profinak lenni ebben a játékban, rengeteget kell gyakorolni. Körmönfont helyen vannak a gyorsítók, és bizonyos pályákon (pl Ribbon Road) csak úgy tudod legyőzni a Time Trial legjobb gépidejét, ha szinte mindegyik gyorsítóra rámentél, és olyan helyen vannak, hogy nagyon ki kell ismerni a pályát ahhoz, hogy jó időt tudj vele menni. Bár az ezredforduló már azon idők közé tartozik, amikor lényegesen könnyebbek lettek a játékok, ám a Nintendo nem engedett ebből. Aki ebben a játékban profi, az elmondhatja magáról, hogy tud valamit. Meg is van a játéknak az az inspiráló ereje, melynek köszönhetően küzdeni akarsz, hogy egyre jobb, és jobb légy! Akkoriban még emiatt imádtunk egy játékot. A Mario Kart: Super Circuit pedig ilyen!

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.