Régen, amikor még nem tudtak technikailag olyan élethű játékokat készíteni a fejlesztők, mint akár az ezredforduló után, sokkal nagyobb teret kaptak a különböző logikai játékok. A Nintendo pedig nagyon jól tette, hogy már azonnal a Game Boy megjelenése után lecsapott rájuk, hiszen annak idején, amíg nem ismerték ki a kézikonzol technikai tudását, addig a különböző logikai játékokkal tudtak hódítani. Sokak számára ismert lehet a Tetris története, a Nintendo volt az, aki igazán az anyagi hasznot élvezte az ötletből, hiszen tízmilliókat adtak el, mind a NES, mind a Game Boy változatból, de annak orosz feltalálója nem látott sok pénzt a találmányából.

A logikai játékok sikerének titka nemcsak az, hogy élményszámba megy velük a játék, hiszen kellőképp nehéz, hanem hogy a fejlesztőknek sem jelent feltétlen olyan nagy feladatot elkészíteni, mint egy komolyabb Mario játékot már annak idején is. Lényegében kis kockázat mellett arat nagy sikert egy ilyen játék. Az Alleyway sem feltétlen Nintendo találmány, hiszen már PC-n és sok akkori konzolon és számítógépen is játszható volt egy Arkanoid nevű játék korábban. Emlékszem is rá, mennyire szerettem. Az NES-re is megjelent, de csak Japánban és Amerikában, hozzánk nem jutott el. De itt van Nintendo Game Boy-on az Alleyway. Mi is ez a játék? Némileg a klasszikus Pong nevű játékra emlékeztet a golyó mozgása, azzal a fő különbséggel, hogy nem ketten játsszuk, hanem egyedül, így csak egy irányból kell a labdát a játéktéren tartani. Ahol kisebb téglák vannak, ezeket kell a golyóval kiütni. Három színben van. Az alsók a fehérek érnek 1 pontot, a középen levő szürkékért 2 pontot kapunk, míg a felül levő sötét színűekért pedig 3 pont jár. Ha az adott pályán kiütöttük az összeset, akkor jön a következő. Összesen 24 pálya van a játékban, és minden harmadik után bónuszpályán játszhatunk. Ezek érdekessége egyrészt, hogy egy adott Mario játék karakter alakját veszik fel a téglák, másrészt meg nem vált irányt, ha téglának ütközik, hanem továbbmegy, így elvileg könnyű megcsinálni ezeket. Viszont időlimit van, és bizony sűrűn előfordul, hogy épp csak néhány tégla marad, mire lejár az idő. Pedig érdemes úgy irányítani a golyót, hogy kiüsse mindet, hiszen, ha teljesítjük a bónuszpályákat, további jutalompontokat kapunk. Lehet irányítani is a labdát, a játék egyik nagy bravúrja ugyanis a fizikája, ugyanis bár a csatahajó (lényegében az űrben játszódik a játék) felülete sík, így a golyó 90°-os fordulatot vesz, ha nekiütközik, de ha a hajó szélének ütköztetjük a golyót, akkor irányt vált, így talál el olyan téglákat is, melyeket „eredeti” útja során nem találna el. Ez főleg akkor hasznos, amikor már csak néhány tégla maradt, így nagyobb eséllyel találja el azokat is. Négy élet jár alapból, és minden elért 1000 pont után újabb élettel gazdagszunk. Életből akkor vesztük el egyet, ha leesik a golyó.

A játék lényegében ennyi, és olvasva más véleményeket nem aratott osztatlan sikert, mint például a Tetris, vagy a Dr. Mario. Amit részint megértek, mert nem játszatja úgy magát, mint a többi logikai játék. Szinte mindig csak egy menetet játszok a játékkal, és ha elvesztettem az összes életet, azonnal kapcsoltam is ki. Pedig az ötlet nagyon jó, és maga a kivitelezés is rendben van, csak mégsem olyan, mint a Tetris, ahol, ha a téglák elérték a játéktér tetejét, máris kezdem újra, mert megadja azt az érzést, hogy tudok ennél jobbat is. Az Alleyway-nél ilyen nincs, viszont amikor megy a játék, akkor elkap a hangulata. Ajánlom is, hiszen Nintendo 3DS-re is letölthető. És azt gondolom, hogy érdemes is egyszerűbb logikai játékot letölteni a kézikonzolra, hiszen buszon, villamoson vagy metrón kiváló időtöltés.

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.