Igazából érthető, hogy a második rész után az első miért nem került ki letöltésre, de azt gondolom, hogy érdemes megismerkedni a nagy előddel, hogy lássuk, honnan indult a Mario Party széria. Milyen volt a sorozat, amikor még úgy tűnt, hogy egy nagyon jó indul útjára, akár Mario Kart színtű dolog. Bár jóval kevesebb lehetőség volt, mégis látható volt a potenciál. Sokszor dicsértem már a N64-es részeket, ezért nem is folytatnám. Mára a 9. részig jutottunk el, és láthattuk, mi lett vele… De honnan indult?

Sajnos ahogy leáldozóban vannak a TV-s vetélkedők, és ahogy egyre több ember él online életet, úgy hallani egyre kevesebbet a társasjátékokról. Pedig volt idő, amikor a legjobb családi / baráti szórakozás volt egy tábla köré ülni, dobókockákat dobni, lépni, és általában ott történt valami, ami rendszerint megbolygatta az eseményeket, vagy a játék jelenlegi állását. Társasjátékot konzolba átültetni már az első Mario Party idejében sem volt új keletű dolog. Ám nagy kockázat, mert ahhoz, hogy sikeres legyen, változatosnak, érdekesnek kell lennie, és nem utolsó sorban ne fulladjon unalomba kivárni, amíg sorra kerülünk. Sok játék itt vérzett el, de szerencsére a Mario Party magasan a legjobbak között van. Játékra fel, lássuk, hogy lehet ezt Mariós köntösben kivitelezni.

Mariónak és barátainak nagy gondban fő a feje. Hőseink, szám szerint hatan (Mario, Luigi, Peach, Yoshi, Wario és Donkey Kong) összegyűlnek, beszélgetnek, élményszámba mesélik a múltbéli kalandjaikat. Nem is tudják eldönteni, hogy közöttük ki a legmenőbb, vagyis a szupersztár. Miután Mario vett részt a legtöbb kalandban, ezért magától értetődőnek érzi, hogy ő legyen az. Ám ehhez Wariónak is van egy-két szava, hiszen nagyképűsége sosem alszik. Nyilván az a legmenőbb, aki nagyon szereti a pénzt, ezért csak ő lehet a szupersztár. Ezen megy a vita hőseink között, amikor Toad megunja a vitát, és egy huszárvágással megoldja: Döntsék el egy játékban. Az lesz a szupersztár, aki megnyeri azt. Na ebben kell nekünk asszisztálni. De senkit ne zavarjon a háttértörténet, mert egy rendkívül élvezetes játékról van szó. Viszont azt már ebből is láthatjuk, hogy már a sorozat első részére is jellemző volt a gyerekes hangzásvilág, és grafikai megjelenítés, ám itt még korántsem annyira zavaró, mint GameCube-on, és Wii-n. Ezzel akár még azok is játszhatnak kikapcsolódásképp, akik egyébként a sötétebb hangulatú játékokhoz vannak szokva. Egy szigeten van a játék menüje, a cső vezet minket a főjátékhoz. A fentebb felsorolt hat karakter közül választhatunk. A játékosok száma fix négy, tehát a kevesebben vagyunk, a többi játékost a gép fogja irányítani. Beállíthatjuk a gép által irányított karakterek mesterséges intelligenciáját, valamint lehetőségünk van még eldönteni azt, hogy hány körös legyen a játék, és hogy kapjunk-e a végén bónusz csillagokat. Hat pálya közül választhatunk (valamint később vásárolhatunk még kettőt), mind a hat karakternek saját pályája van. Már itt meglátszik, hogy törekedtek a választékosságra, hiszen megünnepelhetjük Peach születésnapját, vagy elvezet minket Yoshi a trópusi szigetére, vagy Luigi laboratóriumába is betekintést nyerhetünk. Miután megismertem a Luigi’s Mansion-t, egyből az volt a gondolatom, hogy innen is meríthettek ihletet, ugyanis tetten érhető a GameCube nyitócímének hangulatvilága. A személyes kedvencem Mario szivárvány pályája, ugyanis ez volt a legelső, amelyiken játszottam, és a rendkívül kellemes zenéje és hangulatvilága gondoskodott arról, hogy Mario Party-függő legyek.

Ahogy írtam a Mario Party teszteket, szándékosan nem tértem ki részletesen a játékszabályokra, ugyanis azt erre, az első részre szántam, lássuk is: A játékot Koopa Troopa vezeti. Mielőtt elkezdenénk, dobókockával döntjük el, hogy mi lesz a sorrend. Aki a legnagyobbat dobja, az kezdi az adott kört. Kezdésként mindenki 10 érmét kap, és kezdődhet a játék. Mindenki dob a dobókockával, a maximális érték 10-es lehet. A mezők színük alapján több csoportra oszthatók: Ha kék mezőre lépünk, három érmét kapunk. Ha piros mezőre, akkor ugyanúgy három érme a jutalmunk, csak mínuszban. Találunk még gomba-mezőket. Ekkor extra dobást sorsolhatunk ki magunknak, ha a piros gombát dobjuk ki, viszont a mérges gomba esetében egy körből kimaradunk. Aztán vannak még zöld kérdőjel mezők. Ekkor valami váratlan dolog fog történni a pályán, mely megkavarhatja a játék állását. A felkiáltójel-mező szerencsejáték (Chance Time), ekkor az adott játékos döntheti el, hogy melyik két játékos osztozkodjon az érme- vagy csillagmennyiségén. És akkor ne feledkezzünk meg a Bowser mezőről, ahol nem a győztest jutalmazzák, hanem a vesztest büntetik. Itt vagy mini-játékot játszunk, vagy Bowser azonnal megbünteti azt, aki a mezőjére lépett. Utána lelép, hiszen ő nagyon elfoglalt egyén. Végezetül ha csillag-mezőre lépünk, akkor egyjátékos mini-játékot játszhatunk. Minden kör után egy mini-játékot játszunk. Ezek több csoportra vannak osztva, hogy pontosan melyikkel játszunk, az attól függ, hogy melyik játékos melyik mezőre lépett. Ugyanis aszerint leszünk csoportra osztva, hogy kék vagy piros mezőre léptünk, az adott kör mini-játékában fogunk így csoportban játszani. Aki zöld mezőre lépett, annak a gép sorsolja ki, hogy melyik színhez fog tartozni. Ha mindnyájan ugyanazon színen vagyunk, akkor négyjátékos mini-játékot játszunk, itt mindenki mindenki ellen van. Pontosan 50 mini-játék van, ezek menete általában egyszerűen megérthető, és nagyja könnyen megoldható, de van egy pár nehezebb is. A győztes 10 érmét kap. A játék célja, hogy minél több csillagot gyűjtsünk össze, melyet Toadtól vásárolhatunk meg 20 érméért. Találkozunk még Booval is, akitől szabadon lophatunk ellenfeleinktől érméket, vagy 50 érméért csillagot, és mivel csillag mindenek felett, ezért senki nem sajnálja rá a pénzt. Ha lejátszottuk az összes kört, akkor jönnek a bónuszok, a végén Koopa Troopa három csillagot oszt ki. Először a Mini-Game Star-t kapja meg az, aki a legtöbb mini-játékot nyerte meg. A Coin Star, azt illeti meg, aki az egész játék alatt a legtöbb érmét gyűjtötte össze. A Happening Star, pedig azé, aki a legtöbbször lépett zöld mezőre. Koopa Troopa ezután hirdet győztest. Aki legtöbb csillagot gyűjti össze, az lesz a játék szupersztárja. Ha holtverseny lenne, az érmék mennyisége dönt.

Persze már a játék első része sem csak ennyiből állt. Játszhatunk a Mini-Game Island-en, ami lényegében a későbbi Story Mode-nak felel meg. Itt tutajjal megyünk végig egy 9 világból álló játékban, mindegyik világban különböző mini-játékok vannak, és akkor mehetünk tovább, ha teljesítjük az adott mini-játékhoz tartozó elvárásokat. Ezek jó része könnyű, de az egyébként is nehéz feladványokon csak még jobban nehezítettek ezáltal. A legvégére pedig egy különleges mini-játékot játszhatunk. Aztán van még a Mini-Game House, ahol szabadon játszhatunk mini-játékokat, valamint a Mushroom Shop-ban vásárolt játékokkal is itt játszhatunk. Az Options House-ban tudunk minden adatot törölni, meghallgatni a karakterek hangjait, zenéket.

Azért már ennyiből is látszik, hogy már az első rész is sok lehetőséget tartalmazott. És aztán majd erre épülnek rá a többi részek. A grafika átlag feletti, az igényesebb játékok közé tartozik. Az irányítást könnyű elsajátítani, bár néhány mini-játék analóg kar gyilkos. A lehetőségek tárháza az akkori lehetőségekhez képest igencsak tág: Már az első rész mini-játékai is nagyon jóra sikeredtek, hat pálya van, és az egyéb lehetőségeknek köszönhetően hosszú ideig garantált a szórakozás. Ugyanakkor furcsának hangozhat, de pont azért nem annyira unalmas egyedül játszani, mert a táblákon még nem volt annyi lehetőség, így olyan hosszadalmas kivárni a sorunkat. A zenék nagyon jók, bár például a második rész minőségében kissé elmaradnak, de van egy-két felejthetetlen dallam. És ezek mind tesznek róla, hogy egy nagyszerű játék legyen a birtokunkban.

Bár a Mario Party 2 elérhető Virtual Console-on, én mégis bátran biztatnék mindenkit, akinek van Nintendo 64-e, hogy bátran szerezze be ezt a játékot, hiszen sok nagyszerű mini-játék van (egy részét továbbfejlesztve átvittek a 2. részbe), amivel csak itt lehet játszani, én garantálom a szórakozást.

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.