Super Mario Kart nagyszerűségét részint a spontaneitása adja. A Nintendo egy teljesen átlagos Mario spin-off versenyjátékot tervezett, nem gondolták volna, hogy bármi is az átlag fölé emelné. Viszont a mi rajongók másképp láttuk. Úgy éreztük, hogy ilyen játékélményben még soha nem volt részünk, és amit a Nintendo nyújt, arra senki más nem képes. A Mario karakterek már akkor is garancia voltak a szórakozásra még a mellékjátékokban is, ezt ha lehet, csak még inkább tetézte a játékmenet, az ötlet. Szórakoztatóan sportszerűtlen, talán így lehet a legjobban leírni a Super Nintendós elődöt. Hiszen úgy játszhattunk felhőtlenül, hogy közben egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy bármit is egy átlag versenyszabálynak ütközve csinálnánk. És itt a Nintendo 64-es dicső utód. Érezhető, hogy a cég most tudatosabban törekedett arra, hogy egy fantasztikus játékot alkosson, de egyáltalán nem vitték túlzásba, így sokat megőrzött a spontaneitásából, mindezek mellett a SNES játékban lefektetett alapokat tökélyre fejlesztették.

Nem véletlen, hogy máig is ez a nagy kedvenc számomra, hiszen bár a későbbiek is nagyon jók, de sokkal jobban törekedtek arra, hogy nagy hatású is legyen a játék, ezáltal elvesztették azt a közvetlenségüket, amik a régiekben benne voltak, az újak más miatt ültetnek le órákig a TV elé. Igaz, hogy mai szemmel nézve tengernyi technikai baki van a Mario Kart 64-ben, de akkor még nem ezzel foglalkoztunk. Egyrészt mert nem is nagyon gondoltunk arra, hogy esetleg másképp is lehetne csinálni (lévén, hogy a technikailag így álltunk), másrészt, meg annyira magába szippantott a játék, hogy nem is foglalkoztatott, hogy amit látunk, az esetleg több sebből vérzik. És azért erre nem sok produktum képes. Egyik garancia az órákig tartó játékélményre, hogy most már négyen is játszhatunk egyszerre. De ennyi bevezető után, lássuk is, hogy miről is van szó. Ha egyedül játszunk, a jól megszokott Grand Prix és a Time Trial közül választhatunk. A GP-ben alapból 50cc, 100cc és 150cc közül vannak megnyitva. Magasabb térfogaton természetesen gyorsabbak a kocsik és agresszívabban támadnak az ellenfél játékosok. Talán túlságosan is. Ugyanis az egyik baki, amit nagyon sérelmeznek a mai játékosok, hogy alapból mindig két ellenfél játékos követ minket. És akármit csinálunk velük, akárhogy is ütjük ki őket, pár másodperc múlva ugyanúgy visszatérnek, mintha semmit nem csináltunk volna velük. A négy bajnokság maradt, de már csak négy pálya van egyben, azok ugyanis sokkal hosszabbak lettek. Ez az egyik ok, amiért nagyon szeretem a Nintendo 64-es részt. Nekem ugyanis semmi bajom nincs azzal, hogy egy kör akár 2 perces is lehet, nemhogy nem unom meg a versenyt, hanem akkor jön át igazán a hangulata. 50cc-n 8 percig tart a Rainbow Road-on végigmenni, de az érzés felbecsülhetetlen. Hallgatni a kellemes zenét, gyönyörködni a csillagképekben, szinte teljesen el lehet merülni a játékban… ja, hogy Láncos Csámcsik is támadnak? Legközelebb arra is figyelek. Nem gondolom, hogy ennél többet kell mondani a jelentőségéről.

Ebben a játékban is nyolc karakter közül választhatunk, közülük két új versenyzőt köszönthetünk, Wariót és Donkey Kong-ot. Ők Koopa Troopa és Donkey Kong Jr. helyére léptek, mellettük Mario, Luigi, Toad, Peach hercegnő, Yoshi és Bowser választhatók. Immáron súlycsoport szerint vannak osztva a játékosok, hárman vannak könnyű súlyúak, Mario és Luigi közepes, mellettük a három nehéz súlyú. Érdekes, hogy ebben a játékban nem domborodnak ki annyira azok a tipikus különbségek, amik az átlag versenyjátékokban, sőt, sokkal inkább elmondható az, hogy mivel a könnyű súlyú karakterek (Toad, Yoshi, Peach) nem nyomnak annyi súlyt a kocsira, ezért csak gyorsabb alattuk a motor. Tuti nyerő választás mind a három.

A Time Trial itt is időmérő, egy-egy pályán mehetünk egyénileg három kört. Továbbra is azt javaslom, amit eddig is, játsszatok itt is, mert nagyszerűen lehet gyakorolni, kitapasztalni az adott pálya jellegzetességét. A legjobb öt idő mentve lesz, valamint Controller Pak-re lehet teljes szellemjátékot menteni. A VS. csak 2-4 játékos módban játszható, itt versenyezhetünk barátainkkal pályán. A Battle pedig a közkedvelt csata 2-4 játékos számára. Három léggömb jelzi az életeink számát, ha elcsúszunk a banánhéjon, vagy sikeresen megtámadnak minket, akkor egy léggömböt elvesztünk. Ha pedig elszáll mind a három, elvesztettük a csatát. Plusz poén, hogy nem ér véget a buli 3-4 játékos módban a vesztett játékosoknak, hiszen bombává változnak, és megbosszulhatják halálukat. Egy igazi játék ereje abban mutatkozik meg, hogy ha játszunk, észrevétlenül telik az idő, és nem nézzük, hogy mióta játszunk, csak élvezzük. Erre a Mario Kart 64 képes.

Külsőleg kicsit érdekes az összkép, a grafika mai szemmel nem szokványos. A megszokott szögletes elemek mellett a karakterek és néhány háttérelem elég szépen ki vannak dolgozva, olyan érzetet adnak, mintha műanyag játékfigurák lennének. Ezzel eddig egyetlen más Nintendo 64-es játékban nem találkoztam. A pályák sokkal változatosabbak lettek. Míg a Super Nintendós játékban egy síkban játszhattunk, most hegyeken emelkedőkön, buktatókon mehetünk, például Bowser kastélyában, Peach Hercegnő kastélyának kertjében, havas pályán robbanó hóemberek közelében vagy közúton, csak hogy a legérdekesebbeket említsem. Maga a játék pedig sokkal könnyebb lett az elődjénél, az irányítást szinte semmiség megtanulni. Itt sokkal inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly. Ez adja meg a hosszútávú játékélményt, hiszen ma már valószínűleg sokan kevesellnék a lehetőségeket, de a többjátékos játékmódok önmagukban eladják a játékot, főleg, ha négyen játszunk. A zenék pedig már legendák. Nagata Kenta elsősorban Nintendo 64-es játékok zeneszerzőjeként lett ismert, a 1080° Snowboarding is az ő érdeme, ott is nagyot alkotott.

Úgy konkrétan nincsenek olyan jellegű változások, azokat most az akkor elért technikai fejlődés adja meg. Hiszen a pályák változatosak, a zene szinte már CD minőségű, így maga a játékélmény is mélyebb. A játék a konzol korszakának elején jelent meg, ennek fényében viszont a lehető legtöbbet hozták ki belőle. Aki a technikai hibáktól el tud tekinteni, az egy olyan játék mellé teszi le a voksát, Nintendo 64-re vagy Wii Virtual Console-ra, mely biztosan hosszútávú szórakozást fog nyújtani, és csak remélhetjük, hogy végre hamarosan lesznek Wii U-ra is N64 játékok. Hiszen sajnos manapság már a Nintendo is egyre inkább olyan játékokat gyárt, melyeket végigviszünk egyszer, aztán valószínű, hogy többet elő sem vesszük. De a Mario Kart 64 olyan, amiről még több mint 15 év után is úgy lehet írni, mintha most lenne aktuális. Ez és a fentek leírtak tesznek arról, hogy egy játék örök legyen, jöhet akármilyen generációváltás, akármekkora technikai fejlődés, egy játék akkor játék, ha nemcsak a nosztalgia kedvéért vesszük elő, hanem most is ugyanazt kapjuk, mint annak idején. Ezt a játékot generációknak kell ismerni!

Grafika: 9/10 Játszhatóság: 10/10 Szavatosság: 10/10 Kihívás: 6/10 Zene és hangok: 10/10 Hangulat 10/10 + Időtlen játék + Mára klasszikussá vált zenék + Eszméletlen hangulat, főleg csapatban + Egyedi grafika – Talán túl könnyű gépi ellenfél játékosokkal 98%

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.