2007. mjus 12. szombat
supermario4ever 2007.05.12. 10:03
Taln egy kicsit furcsn hangzik a cm, mindjrt meg is magyarzom, hogy mirl van sz. A helyzet az, hogy mostansg elg sok tmadst kapok bartaimtl, s br nem mondjk ki, de burkoltan felteszik magukban azt a krdst, hogy hogy merszelem magam Mario fannak kikiltani. Itt szeretnk 2 krdsre vlaszolni, persze nv nlkl ^^ Az egyik bartom azt mondta, hogy neki sokkal tbb Mario jtka va, s egy kicsit tbbet tud Mario jtkokbl. Amgy a src Pesti. Erre csak azt tudom vlaszolni, hogy n Bkscsabai vagyok, s itt egyetlen egy Nintendo bolt sincs, vagy ahol Nintendo jtkokat lehet kapni. Illetve van egy a Jkai utcn egy PSX shop, de ahogy a nevbl kiderl, nem megyek vele sokra. Habr az N64-es idkben sok N64 jtk volt ott, s amennyit tudtam, vettem is. Mert ugye az anyagi keret is befolysol tnyez. Most ne rtsen flre senki, nem panaszkodok, mert szinte mindent megkapok, amit akarok, csak arra nincs anyagi keretem, hogy havonta 6-8 jtkot vehessek magamnak. A msodik krdsre sokkal rszletesebben szeretnk kitrni, mert az valahol jogos. Ugyanis valaki ms meg amiatt krdjelezte meg a Mario fansgomat, hogy szinte mindenben legyz engem, meg ilyenek. Teht van nbizalma a gyereknek ^^ Itt egsz a kezdetekig kell visszanylni. Ugyanis amikor elkezdtem Mario jtkokkal jtszani, akkor annyira azon voltam, hogy tkletes legyek, hogy nlam ne legyen senki se jobb ezen a vilgon. Ha tlzok is, de valahol ez sikerlt, mert pl. az sszes plya vgigvitelvel a Super Mario Bros.-t 30 perc alatt tudom vgigvinni elhallozs nlkl, a Super Mario Bros. 3-at hasonl felttelek mellett 150 perc alatt. s ez egy id utn elkezdett unalmass vlni. Hogy mindent tudok benne, nincs mr a jtkokban semmi j. Tlzs, s szernysg nlkl llthatom, hogy a Super Mario Kartban, s a Mario Kart 64-ben mindenkit laposra vernk. Csakhogy mivel olyan helyen lakok, ahol rajtam kvl szinte senki nem jtszik Mario jtkokkal, meg egyltaln Nintendval sem, ezrt elkezdtem nagyon unni, hogy a Super Mario Kartban 150cc-n is mr mindentt meg tudom szerezni klnsebb nehzsgek nlkl a 45 pontot, ugyanez a helyzet a Mario Kart 64-gyel is, br ott 36 pont a rekord. Megjegyzem a Mario Kart 64 a legknnyebben elsajtthat Mario Kart. s ezrt is vagyok gyenge multiban, mert nem volt sok lehetsgem multiban jtszani. Valamint ezrt is tartom egyfajta megvltsnak a Mario Party szrit, mert az tnyleg fantasztikus olyan tren, hogy tnyleg nem lehet tudni az utols pillanatig, hogy ki fog nyerni. Mert pl. a Mario Party 5-ben lehet 16 csillagod, akr 8 csillag elnyd is a msodik helyezett mgtt, de mit csinlsz akkor, ha pl. a negyedik helyezett sszegyjt 3 Miracle kapszult? Akkor vge mindennek… Ha valaki nem tudja, annak elmondom, hogy ha valaki sszegyjt 3 Miracle kapszult, az elveszi az els helyezett sszes csillagjt, s persze kapja meg! Itt van pldul Bagszi, aki mindig azzal jtt, hogy nem j Nintendban, csak a Pokmon jtkokban van otthon, s mit ad Isten? Nyert a Mario Partyban. gy, hogy itt volt V-ADi, meg n is jtszottam, meg egy gpet lltottunk Normalra. Ezrt is van az, hogy szorgalmazom, hogy, ha multizunk, akkor Mario Party valamely jtka. Visszatrve a Mario Karthoz, mr szinte knyszeredetten jtszottam rosszabbul, hogy visszajjjn a rgi jtklmny, de ez se hatsos. Mert az az igazsg, hogy ha egy jtklmny elvsz nlam, akkor az egsz jtk bukott. Ez a msik ok is, hogy elvernek engem, mert azrt jtszok rosszabbul, mind egyjtkos mdban, mind multiban, mert flek, hogy elvsz a jtklmny, ha mindig nyernk. Nem mondom azt, hogy amgy sokkal jobb is tudnk lenni, mert ez gy nem igaz. Csak azrt jtszok a szintem alatt, mert a jtklmny nem akarom, hogy elvesszen. Azt akarom, hogy pl. a Mario Kart DS vek mlva is azt az lmnyt nyjtsa, mint amikor megvettem. Na de tegnap elhatroztam, hogy most mr igyekszek jobb lenni, de az, hogy egyjtkos mdban tkletesre gyakoroljak, s multiban semmi, az des kevs. Erre lesz majd megolds a Wi-Fi Router, amit remlhetleg nemsokra birtokomban tudhatok. Ott kemnyfik vannak, nincs pardon, bizony rendesen ki fogok kpzdni Mario Kart DS-ben! Remlem, mindenki vlaszt kapott a krdsre ^^
|