Az Elektor Kalandor egy TV műsor volt, mely 1990-1993 között ment a Magyar Televízió kettes csatornáján 17.30 körül. A műsorvezető Dévényi Tibor volt, alkalmanként Gergely Róbert vagy Zoltán Erika helyettesítette. Ez volt az a TV adás, mely országszerte ismertté tette a Nintendót és Super Mariót. Még Dévényi Tibor is alkalmanként Super Mariónak öltözött be, illetve nagy Super Mario plüsst tartott magánál.
Dévényi Tibor a Három Kívánság című könyvének 200-202. oldalán úgy emlékszik meg az adásról, hogy vacilláltak aközött, hogy Super Mario vagy Sonic legyen a játék, amivel játszani lehet, végül az döntötte el a kérdést, hogy a Nintendo sokkal tisztább feltételeket szabott. A Sonic meg maradt Martin privilégiuma, aki az SzEGAsztok és az 576 KByte műsoraiban népszerűsítette a kék sündisznó játékait. Dévényi Tibor emlékezete szerint egyenesen Japánig utaztak a jogokért és nem volt egyszerű, mert a japánokkal nagyon nehéz üzletet kötni. Viszont végül az osztrák Stadlbauer céggel (mely 1991-2014 között forgalmazott Nintendo játékokat Magyarországon) állapodott meg a Váci utcában. Így esett meg az, hogy Dévényi Tibor műsorának köszönhetően Magyarországra is eljutott a Nintendo híre.
A játékot a játékos egy nyomógombos telefon segítségével irányította, de mivel nem volt akkoriban általánosan elterjedt a nyomógombos telefon, ezért többször előfordult, hogy maga a stáb utazott ki ahhoz a családhoz, amelyik aznap játszott. A 4-es gombbal irányították Mariót balra, a 6-os gombbal pedig jobbra. Két Mario játék váltotta egymást, a Super Mario Bros. és a Super Mario Bros. 3, illetve alkalmanként Tetris volt terítéken. A játékra 3 perc állt rendelkezésre.
A játék természetesen értékes nyereményekért ment. 1993 decemberében ment az utolsó adás, akkor a két nyertes gyerek Párizsba utazhatott el, az Euro Disneyland-be, illetve a 3. és a 4. helyezett egy Super Mario All-Stars kiadású Super Nintendo konzollal lett gazdagabb. Ugyanakkor ez a műsor is (mint a saját gyártású TV-műsorok a '90-es években jellemzően) túl volt tolva reklámmal, ugyanis a játékban 10.000 pontonként különböző nyereményeket osztottak, melyeket természetesen az adott cég támogatott, ezt kötelező volt mondani. Illetve a jelentkezési lap az Új Magyarország és a Pesti Hírlap c. napilapban volt, tehát az újságot is meg kellett vásárolnia annak, aki részt akart venni a játékban.
Nemcsak Dévényi Tibi bácsi ruházata árnyékolja be a műsor hírnevét, hanem több helyen is olvasni, hogy az egész műsor egy csalás volt. Az 576 KByte az 1993. decemberi számának 32. oldalán a Csevegőben így összegzik az évet: "Mögöttünk egy gyanús múltú Elektor Kalandor". A Régen minden jobb volt című könyv 145. oldalán a műsor kapcsán említették meg, hogy idővel bevezették, hogy a játékok tisztaságát közjegyző felügyeli.
Azt még Dévényi Tibor is elismerte a könyvében, hogy a műsor ötlete úgy született, hogy a reggeli rövid játéka, a Napi Sacc mellé akart az akkori köztévé egy délutáni reklámműsort.
A YouTube-ra egy adás került fel.
Egyéni vélemény a műsorról: Bevallom, hogy soha nem fogom tudni elfogulatlanul megítélni a műsort. Egyrészt mert akkor kisgyerek voltam, ezért érthető módon, hogy a legkevésbé sem érzékeltem, és nem érdekelt, hogy mi folyik a színfalak mögött. Csak az érdekelt, hogy Super Mariót és Nintendót láttam. Elvarázsolt, imádtam minden egyes percét. Másrészt, ez a műsor tett engem videojátékossá. Ezért én személy szerint nem tudok haragudni se a műsorra, se Dévényi Tiborra. Akármilyen is volt a ruházata, akármennyire is volt a játék csalás vagy nem csalás. A kritikus hozzáállást meghagyom másnak.
Jelentkezési lap és interjúk
(A képekre kattintva azok teljes méretben megtekinthetők.)
Jelentkezési lap (Új Magyarország 1993. december 16.)
Interjú Dévényi Tiborral (Pesti Hírlap 1993. január 16.)
Felhívás mosonmagyaróvári játékosok számára (Kisalföld 1993. október 15.)
Nintendo World Championships: NES Edition - MEGJELENT!
Super Mario Party Jamboree - 2024. október 17.
Mario & Luigi: Brothership - 2024. november 7.
Donkey Kong Country Returns HD - 2025. január 16.