Magyar Super Mario Fan Club
Főmenü
 
Nintendo
 
Nintendo Entertainment System
 
Super Nintendo Entertainment System
 
Nintendo 64
 
Nintendo GameCube
 
Wii
 
Wii U
 
Nintendo Switch
 
Game Boy
 
Game Boy Color
 
Game Boy Advance
 
Nintendo DS
 
Nintendo 3DS
 
Mobiljátékok
 
Saját blog
Saját blog : 2007. augusztus 1. szerda

2007. augusztus 1. szerda

supermario4ever  2007.10.28. 09:21

1. IvettCon

Ha lesz nap, amit nem fogok elfelejteni, az ez lesz.SZemélyesen találkozhattam az Ivettel! Tudjátok ti, hogy ez mekkora élmény? Mert mindig rejtőzött a társaság elől, nem akart velünk találkozni különféle kifogásokkal. De most végre beadta a derekát!
Na de kezdjük az elején. Mert már a legelején tettek róla, hogy nehogy könnyű legyen az életem! [] Anyám 90%-os utazási kedvézményével akartam volna utazni. Még amikor mentem Debrecenbe, még akkor direkt megkérdeztem a sétáló utcai Menetjegyirodában, hogy utazhatok-e vele. Azt mondták minden további nélkül. És akkor oda is adták a jegyet, és nem volt belőle semmi baj. De ma reggel a pénztáros azt mondta, hogy nem hasznáálhatom fel. Akkor annyira ideges voltam. 2 hete szervezEM a találkozót! Komolyan azt éreztem, hogy ha nem kapok jegyet, akkor embert ölök. Igyekeztem kordában tartani az indulataimat, és megértetni vele, hogy én direkt megkérdeztem, sőt már utaztam is vele, de csak nem. Aztán végül abban állapodtunk meg, hogy kiadja, de nem rinyálok,, ha megbüntetnek. De hogy mit össze nem idegeskedtem... De megvan! []
Az 5.20-as vonattal mentem egészen Nagykátáig, ott átszálltam arra a vonatra, ami Sülysápig ment. Na szép volt. Ott semmi menetrend, meg iszonyú balkáni körülmények között vártam a vonatot ami Pestre visz ki, és megáll Ecsernél. Már ott állt a vonat. De hogy ott milyen látványban volt részem, azt se felejtem el egy darabig. Félszállt egy határőr, aki seggrészeg volt. És tőlem kérdezősködik. Tőlem, aki fél, a részekegtől, mert kiszámíthatatlanok. Megkérdezte, hogy mikor indul a vonat. Mondom neki 8.21-kor. Azt elment. Hála Istennek! Az egész vonatutat a WC-ben töltötte! XDD GOndolom kiöntötte a gyomra világát [] Borzasztó volt... Nagyon izgultam, hogy mikor érünk Ecserhez. Amúgy itt szeretném elmondani, hogy ugye átszállás nélkül el lehet jutni Békéscsabáról Pestre, de most azért szálltam át 2×, mert az Ivett idevalósi, és megbeszéltünk, hogy együtt megyünk Pestre. Ivett valahol elől szállt fel a vonaton én meg hátul voltam. Kiabáltam neki, hogy itt vagyok, jelez, hogy odamegy. Egy ideig látom is, hogy jön errefelé, de aztán semmi. Kérdem tőle SMS-ben, hogy mi van? Mondja, addig jó, amíg nem lát. Na mondtam magamban, ebből elég volt ^^' Odamentem hozzá. Szegény arcát, ha láttátok volna, mikor meglátott. Mintha valami sokkhatás érte volna. ^^' Egyébként, ha valaki azt hinné, nem nézek ki annyira szörnyen, csak az Ivett ilyen. Leültünk egy helyre. Csendes volt egy darabig, aztán produkálta magát, ahogy MSN-en szokta, amiért nagyon megszerettem őt [] Aztán csakhamar megérkeztünk Pestre. A 6. vágány előtt várt minket az Éva, meg a Tímea. Ivett, amint meglátta a Tímeát nagyon megküönnyebbült. Már évek óta ismerik egymást. Csak a ROlne ne lett volna ott. Annyira irritáló személyiség volt, nagyon megbántam, hogy hívtam üzletelni. De ami még jobban idegesített, hogy képes volt olyan pofátlannak lenni, hogy követett minket. Hiába mondtam neki, hogy hagyjon minket békén, csak azért sem. Ja, a Trijóról megfeledkeztem ^^' Őt is még a Keletinél vettünk fel [] Aztán jöttttt a kettes metrópótló busz. CSináltunk ott is egys-két baromságot. De ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy amikor azt mondta, hogy de jó, a BKV szignál, tökre szeretem, akkor az összes utaas egy emberként nézett rám, hogy "mi van ez megőrült?" Valami rosszat mondtam volna? [] A Deák térnél meg átszálltunk a normális kettes metróra. Elhatároztam, hogy megviccelem a népet. Elvileg a Moszkva térnél kellett vfolna leszállnunk, de én eggyel előtte, hogy a Battháyny térnél kirohantam a metróból, fel a lépcsőn. Én meg kapom az SMS-eket, hogy mi van? Jól meg akartam ijeszteni őket, ezért nem válaszoltam rá. Hanem az egy párral későbbi metróval mentem még 1 megállót. Ekkor hívott a Ricsi, hogy hol vagyunk. Mondom neki, mindjárt ott leszünk. Ott vártak a Trijoék a lépcső mellett. Ők meg kérdezősködtek, hogy mi volt? Csak úgy hülyeségből azt mondtam, hogy úgy emlékeztem mintha a környéken felejtettem volna valamit. Persze jól hülyének néztek ^^' Na de sebaj. Még egy megálló az 56-os villamossal, és ott is vagyunk Éváéknál: Krisi és RIcsi már ott vártak minket. Szegény Ivett, meglátta Krisit! XD Nem hitte el! XDD Bementünk a lakásba. Szétnéztünk, egyből bekapcsolni a gépet! [] Végülis együttlenni jöttünk össze, és nem azért, hoy MSN-ezzönk. Meg felköszöntöttük a Ricsit és a Trijot születésnapjuk alkalmából. Rolne egy idő után elhagyott minket. Majd felhív, hogy mégis jönne. Ekkor még nem gondoltam, hogy ennyire irritáló személyiség lenne. Eljött, és képes volt egy sarokban ott gubbasztani, könyvet olvasni, és zenét hallgatni! Komolyan mondom, azt hittem, hogy ollóval kivágom az ablakon! Amúgy tök cuki Éva hörcsögjei! Igaz, hogy olyan szag volt tőlük a szobában, mint egy tyúkólban, de attól még aranyosak voltak. Ricsi, Ivett, Éva, Tímea és a Trijo fogták a kezükbe, én és Krisi valahogy óckodtunk tőle. Az egyik hörcsögnek Ricsi lesz a keresztapja, a másiknak, meg ha jól emlékszem Ivett a keresztanyja. Jó, hogy hozta Krisi a Wii-t, vele a Wii Sportsot és a Wario Ware-t. Azzal már Rolne is játszott. Meg a Tímea is játszott! [Surprised] Ami nagy szó, mert nem a Nintendós múltjáról híres, mivel nincs neki ^^' De hogy miket csináltunk... Örülök, hogy nem nálunk volt, mert kő kövön nem maradt. Az még csak hagyján, hogy harcoltak a bellntyűzetért, de futkároztunk a lépcsőházban, meg ordítoztunk. Szonmszédok nem győztek ránk szólni, hogy csndesebben! Meg kizártunk egymást a lakásból. Az ajtó majdnem tönkrement. Ekkor a Trijo késsel támadta a Krisit. Ez a nem semmi! Mondom magamban. Amúgy a Krisi, Ricsi és én voltunk kizárva Timi, Ivett és Trijo "jóvoltából". Még mielőtt valaki nagyon aggódna a Krisi miatt, semmi baja nem lett, hisz a Trijo kése életlen volt. ^^' Aztán jó későn szólt a Truner, hogy ő is jönne. Nyugodtan! Ő legalább feldobja az amúgysem elnyomott hangulatot, csak ellensúlyozná a Rolne által hozott rosszullétet. Kimentem érte a Moszkva térre. Majd együtt vissza. És tovább Wii-ztünk. Hát, nagyjából ennyi, mert én 3/4 óra múlva indultam, mert a 17.45-ös vonattal (átszállás nélkül) haza akartam jutni, és haza is jutottam.

 
Aktuális játék
Mario & Rabbids: Sparks of Hope
 
Megjelenések

Mario vs. Donkey Kong - MEGJELENT!
Princess Peach: Showtime! - MEGJELENT!
Paper Mario: The Thousand-Year Door - 2024. május 23.
Luigi's Mansion 2 HD - 2024. június 27.

DLC-k:
-

 
Képek
 
Média
 
Egyéb oldalaim
 
Társoldalak
 
Linkek
 
Gamer rendezvények
 
Konzolboltok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Vélemény-nyilvánítás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2006-03-19
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.