Magyar Super Mario Fan Club
Főmenü
 
Nintendo
 
Nintendo Entertainment System
 
Super Nintendo Entertainment System
 
Nintendo 64
 
Nintendo GameCube
 
Wii
 
Wii U
 
Nintendo Switch
 
Game Boy
 
Game Boy Color
 
Game Boy Advance
 
Nintendo DS
 
Nintendo 3DS
 
Mobiljátékok
 
Mario szörnypédia
Mario szörnypédia : Wart

Wart

  2012.01.21. 23:02



Wart (Super Mario Bros. 2)  
: A végső főellenség szerepét játsza a Super Mario bros. 2-ben. Marionak van egy olyan álma, melyben egy hang a segítségéért könyörög. Elmeséli hogy az Álmok földjét (Subcont), mely egy teljesen ismeretlen és egy eltérő világ a Gomba birodalomtól, elátkozta egy gonosz, békaszerű, Wart nevű teremtmény, hogy egyedül uralkodhasson rajta. Wart egy gonosz király, aki ezt a világot a saját hadseregével és szolgáival töltötte be, a kis Subcon nevű tündérnépet (innen a világ neve), kik ennek a világnak a lakói, pedig egy hatalmas vázába zárta. Wart ezután visszavonult a felhők feletti színarany palotájába, és ennek a világnak az elnyomó uralmát onnan irányította. Több csapdát és sereget is felállított azok ellen, kik megpróbálnak az ő palotájába eljutni, hogy kiszabadítsák a kis Subconokat. Leghűségesebb szolgái közé tartozik Mouser (egy bombákat hajigáló patkány), Fryguy (a Shyguys-ok közé tartozó hatalmas tűzgömb), Clawglip (egy köveket dobáló óriásrák), Triclyde (egy háromfejű sárkánygyík) és Robirdo (egy robot Birdo konstrukció), külön hadsereg alá rendelve. Wart egyik legnagyobb gyengepontja, a zöldségektől való allergiája. A palotájában őriz egy olyan szerkezetet, amely zöldségeket köpköd magából, és minden amit ebbe a gépbe dobnak, azt zöldséggé alakítja. Wart valószínűleg azért őrzi ezt a gépet ott, hogy más nem tudja ellene használni. Aki pedig ellene vétkezett, azt ebbe a gépbe dobatja bele. Egy nagy köntös szerű ruhát visel magán, amivel valahogy leplezni próbálja hatalmas hasát. Sajnos ezzel a szereplővel nem nagyon lehet találkozni más Mario játékokban. Wart legelőször a Yume Kōjō: Doki Doki Panicban tűnik föl. Itt elrabolja egy arab család legidősebb lányát, és egy ifjú elindul, hogy őt kiszabadítsa. 1992-ben aztán ez a játék egybeolvadt a Super Mario bros. féle játékkal, így lett belőle a SMB 2 néven ismert Nintendo játék. A sztori megváltozott, a főszereplők pedig a Mario játékokból ismert Mario, Toad, Luigi és Peach hercegnő személyévé alakultak át. A világ, és a rajta található ellenségek csak kismértékben változtak, ezért nagyjából ugyanabban az alakban jelentek meg más játékokban is (ezek pl.: a Shyguys-ok, Birdo-k, Snifit-ek, Ninji-k, Phanto-k stb.). Wart ezenkívül még két helyen bukkan föl, a Nintendo Comics System képregény sorozatában, és egy hat részből álló könyvsorozatban, amely Nintendo Adventure Books, titled Doors to Doom néven jelent meg.

 
Aktuális játék
Mario & Rabbids: Sparks of Hope
 
Megjelenések

Mario vs. Donkey Kong - MEGJELENT!
Princess Peach: Showtime! - 2024. március 22.
Paper Mario: The Thousand-Year Door - 2024. május 23.
Luigi's Mansion 2 HD - 2024. június 27.

DLC-k:
-

 
Képek
 
Média
 
Egyéb oldalaim
 
Társoldalak
 
Linkek
 
Gamer rendezvények
 
Konzolboltok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Vélemény-nyilvánítás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2006-03-19
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre