Magyar Super Mario Fan Club
Főmenü
 
Nintendo
 
Nintendo Entertainment System
 
Super Nintendo Entertainment System
 
Nintendo 64
 
Nintendo GameCube
 
Wii
 
Wii U
 
Nintendo Switch
 
Game Boy
 
Game Boy Color
 
Game Boy Advance
 
Nintendo DS
 
Nintendo 3DS
 
Mobiljátékok
 
Mario szörnypédia
Mario szörnypédia : Goomba

Goomba

  2012.01.21. 22:54



Goomba (Super Mario Bros.)
: Ő egy kicsi, gonosz, gombaszerű teremtmény. (A neve nagyon hasonlít a magyarból jólismert gomba szóra, egyébként a japán Kuribō szóból származik, amely gesztenyét jelent). Az első számú, és a Mario játékokban az egyik leggyakrabban előforduló ellenség a Koopa Troopák, Lakitu-k és Piranha Plants-ok mellett. Az első megjelenése a SMB-ban volt, azóta szinte az egyik legközismertebb szereplője lett a Marios játékoknak. A Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars-ban látható lesz, hogy mily alacsony szinten vannak Bowser hadseregében és szintén ez mutatkozik meg a Paper Mario: The Thousand Year Door-ban, ahol a ranglétra legeslegalsó szintjén állnak, vagyis az alárendeltek alárendeltjei. A Paper Marioban a Goombák már jobban előtérbe kerülhettek, sőt, Marionak még szövetségesei is akadtak köztük.
Jellemvonások: A Goomba fejének a formája egy kissé a susulyka gomba kalapjára, vagy inkább a mogyoróra emlékeztet. Színe általában gesztenyebarna vagy néha piros. Vastag szemöldökük és két kiálló agyarszerű szemfoguk van. Nem valami barátságosak, ahogy ezt az arcukról is le lehet olvasni. Egy legenda úgy tartja, hogy valaha ők is boldog lakosai voltak a Gomba-királyságnak. Ugyanúgy néztek ki, mint a kis Toad-ok, a Gomba-királyság népe, de egy napon aztán elárulták a szülőföldjüket, és átálltak a Koopa-birodalom oldalára. Árulásuk következményeképp szörnyű átok sújtotta őket és kapták meg a mostani alakjukat. Egyébként a Goombák mindig is kollektív alfajként éltek együtt a Toadokkal. A Goomba úgy képes megtámadni Mariot vagy bárki mást, hogy teljes erővel nekiront, vagy épp megharapja az adott személyt. Mindezen túl az egyik leggyengébb ellenségek közé tartozik. Könnyedén le lehet őket győzni, ha valaki a fejére ugrik.
Fajtáik: Léteznek másfajta változatai is, amelyek már néhol erősebbek is. Ezek közül az egyik a Paragoomba. Ez egy fehér szárnyakkal rendelkező Goomba, mely képes repülni vagy ugrálni. A barnán kívűl léteznek piros színű változatai is. Míg a barna képes hosszan repülni a levegőben, addig a piros csak ügyetlen módon ugrálgatni. A másik verzió a Microgoomba. Ezek kis élősködő miniatűr Goombák, akik rátapadnak Mariora, vagy bárki másra, jelentősen lelassítván így az illetőt. A Microgoombákat gyakran szórják szét a barna színű Paragoombák. Gyakran bújnak meg téglák vagy dobozok alatt, melyeket képesek megemelni, és így akár ugrálni is vele, jelentős sérüléseket okozva ezzel másoknak. E két Goombafajt a SMB 3-ban lehet előszőr látni. A Microgoombákkal később, a New SMB-ban is lehet találkozni, melyek leggyakrabban csak a mini Mario által megközelíthető helyeken fordulnak elő. Viselkedésük az átlag méretű Goombákéval azonos. Létezik még egy sokkal erősebb verziója is, mely Gloomba néven ismeretes. Ez egy morcos kék színű Goomba, a felszín alatti barlangrendszerekben, vagy üregekben élnek. Kék színüket a napfény hiánya, és az örökös sötétség okozza. Legelőször a SMB-ban láthatóak a földalatti pályákon. Paper Mario: The Thousand-Year Door, és a Super Paper Mario-ban is láthatóak lesznek. A Spiny Goombák tuladonképp egyszerű Gloombák, csupán egy szeg van a fejükön. A Paragloombák szintén a Gloombákhoz tartoznak, csupán ezek a Paragoombákhoz hasonlóan szárnyakkal rendelkeznek. Az utóbbi két Gloomba a Paper Mario: The Thousand-Year Door-ban volt látható.
Megjelenések: A Goombák debütáltak az első ellenségként a SMB-ban. Itt gyakran jelentek meg kettő vagy három tagból álló csoportokban, ahol Marionak vigyázni kellett, hogy nehogy megsebesítsék az egymáshoz közel álló Goombák, ugyanakkor ritmusosan végig tudott ugrálni az egymás mellet lévő Goombák fején, úgy, hogy egyszer se érintse a földet. Ebben a Super Marios játékban lehet először tapasztalni az „ütközésérzékeltetést”. (Amikor egy Goomba találkozik egy másik Goombával, akadállyal vagy Mario valamelyik ellenségével, elsétál a szemben fekvő irányba. Az ütközésérzékeltetéssel tehát képesek lesznek a karakterek reagálni, ha valami az útjukat állja. Ez az ütközésreakció későbbi Mario játékokban nyilvánul meg szintén.) Az SMB 3 mutatta be először a Paragoombát és a Kuribo Shoe Goombát, ami tulajdonképp egy Goomba egy nagy zöld cipőben (amely szintén látható a SM Advance 4: SMB 3-ban). A Super Mario Land-ben (Game Boy) az eredeti SMB-ból ismert verzióban láthatjuk. A Super Mario World-ben a Goombák megjelenése különbözik a megszokottól. Itt a fejet erősen lekerekítették, a törzs hiányzik, a lábak a fejből állnak ki, valamint nem lehet őket agyontaposni, csak rugdosni, mint egy labdát. Szerencsére a Super Mario Land 2: 6 Golden Coins nevű játékban a készítők maradtak az eredeti Goomba alakjánál. Látható továbbá még a Mario Party Advance és a SM world 2: Yoshi’s Island nevű játékokban. Első 3D-s megjelenése a SM 64-ben volt. Itt már változik a viselkedésük is, amint meglátják Mariot, ugrálni kezdenek, és megpróbállnak neki rontani. Ezt a SM 64 DS-ben már tovább csiszolták. A Goombák itt már több inteligenciával rendelkeznek és sokkal agresszívebbek is, így képesek Mario, vagy épp az adott személy irányába futni, és rátapadni. Látható még továbbá a New Super Mario Bros.-ban, a Super Princess Peach-ben és a Super Mario RPG játékokban, melyek: a Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars, a Mario & Luigi: Superstar Saga és a Mario & Luigi: Partners in Time. Dekoratív vagy mellékszereplőként, játszható karakterként vagy esetleg épp csak kisebb akadályokként jelent meg a Super Smash Bros., Super Smash Bros. Melee, Mario Kart: Double Dash!!, Mario Kart DS, Mario Kart Wii, Mario Superstar Baseball, Mario Super Sluggers játékokban valamint a Mario Party sorozatban.

 
Aktuális játék
Mario & Rabbids: Sparks of Hope
 
Megjelenések

Mario vs. Donkey Kong - MEGJELENT!
Princess Peach: Showtime! - 2024. március 22.
Paper Mario: The Thousand-Year Door - 2024. május 23.
Luigi's Mansion 2 HD - 2024. június 27.

DLC-k:
-

 
Képek
 
Média
 
Egyéb oldalaim
 
Társoldalak
 
Linkek
 
Gamer rendezvények
 
Konzolboltok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Vélemény-nyilvánítás
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2006-03-19
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre